Cisco-díjak a BT-nek

forrás Prim Online, 2006. április 4. 15:28
A BT bejelentette, hogy „Az Év Európai Piacok Globális Partnere” és „Az Év Európai Menedzselt Szolgáltatások Partnere” díjat nyerte el a kaliforniai San Diego-ban megrendezett Cisco Partner 2006 Konferencián. A BT egymás után második alkalommal kapta „Az Év Menedzselt Szolgáltatások Partnere” címet.
Ezen kívül a BT számos országos díjat is kapott, többek között “Az Év Szolgáltató Partnere Nagy-Britanniában, Írországban, Spanyolországban és Belgiumban”; “Az Év Menedzselt Szolgáltatások Partnere Magyarországon, az Egyesült Királyság és Írország területén”, és “Az Év Gold Partnere Írországban”. A BT leányvállalata, a BTSkyNet, “Az Év Mobil Partnere” díjat nyerte el az Egyesült Királyságban és Írországban.

A díjak tovább erősítik azt a már most is szoros kapcsolatot, amely az 1990-es évekre nyúlik vissza. A siker a BT és a Cisco közös látásmódjának és felismerésének tulajdonítható, miszerint elsőként vezették be a piacra az IP alapú szolgáltatásokat.  Ez a kapcsolat 2003-ban mélyült el, egy, a technológiák még teljesebb összehangolásáról és egy egyedülálló konvergált IP-alapú szolgáltatás-sorozat létrehozásáról szóló megállapodásnak köszönhetően. A Cisco piacvezető technológiáján alapulva ezek a szolgáltatások fejlett hang- és adattermékeket tartalmaznak, mint a BT Multimédia IP Hang és menedzselt IP Telefon Szolgáltatások (MPLS VPN, Multimedia Voice over IP and managed IP telephony services).
Kulcsszavak: díj Cisco +céginfo BT

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32