Az AMD kiadta a Turion processzor kétmagos verzióját

Milkovits Gábor, 2006. május 17. 20:48
Az AMD a korábban bejelentettekhez igazodva kibocsátotta Turion noteszgép-processzorának kétmagos 64 X2-es verzióját, így a gyártó most már minden területen kínál kétmagos megoldásokat.
A Turion 64 X2 lapka az AMD első kifejezetten noteszgépekhez tervezett processzora, amelynek a kétmagos, 64-bites változatával felszerelt első készülékek a gyártó szerint heteken belül megjelennek, olyan gyártóktól, mint a Hewlett-Packard, a Gateway, vagy az Acer. Miközben az AMD az utóbbi időben jelentős sikereket ért el az asztali számítógépek és főleg a szerverek piacán, addig a noteszgépeknél az Intel mindeddig nagyrészt megőrizte korábbi elsöprő fölényét, főleg a nagyobb teljesítmény miatt. Matt Mazzantini, az AMD mobilcsip-részlegének marketingigazgatója elmondta, hogy az új Turionok teljesítménye nagyjából megegyezik az Intel hasonló órajelű Core Duo termékeinek kapacitásával, ugyanakkor beépített memória-szabályozóval is el vannak látva, illetve támogatják a DDR2 típusú gyorsítótárakat is. Ami a szintén kulcsfontosságú energiafelhasználást illeti, a kétmagos Turion lapkák az Intel Core Duo eszközökhöz viszonyítva valamivel magasabb maximális értéket mutatnak, „pihenő” üzemmódban viszont takarékosabbak azoknál, legalábbis a gyári értékek alapján.

A rivális Intel augusztusban tervezi kiadni megújított, Core 2 Duo noteszgép-processzorait, amelyek a jelenlegi modelleknél nagyobb teljesítményűek és takarékosabbak lesznek, továbbá 64-bites alkalmazásokat is tudnak majd futtatni. Az, hogy az új lapkák közül a Core 2 Duo, vagy a Turion 64 X2 mennyire lesz népszerű, nyilván csak a konkrét adatok ismeretében derül majd ki.
Kulcsszavak: notebook processzor AMD

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32