Invitel - idén 1 milliárd forint feletti szélessávú fejlesztés

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 30. 08:52
Az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. az idén legalább 1 milliárd forintot költ széles sávú internetes hálózatának fejlesztésre, a piaci versenytől függően azonban ez az összeg nagyobb is lehet - mondta Zsembery György, a társaság marketing vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a fejlesztés révén a jelenlegi 62 ezres széles sávú ügyféltáborukat önállóan 80 ezresre, a most megvásárolt Euroweb Internetszolgáltató Zrt.-vel együtt pedig legalább 100 ezresre szeretnék növelni. Az Eurowebnek jelenleg több mint 30 ezer széles sávú, főként ADSL-ügyfele van, akiknek a számát az év végére legalább a duplájára akarja növelni. A két társaság ezen túlmenően kiszolgál még mintegy 90 ezer keskeny sávú, a hagyományos telefonvonalon internetező, dial up-os felhasználót is.

Zsembery György a tervekkel kapcsolatban elmondta: az Invitel a széles sávú ADSL-vonalakat tekintve az elmúlt 18 hónapban gyorsabb fejlődést tudott felmutatni, mint a piaci átlag. Az első negyedévben a teljes piacon az ADSL-vonalak száma például 10,4 százalékkal bővült, míg az Invitel esetében 12,5 százalékkal. Magyarországon március végén jelenleg mintegy 440 ezer ADSL-vonalat működtetnek a szolgáltatók.

A széles sávú ügyfélszámának növekedését részben attól is várja két társaság, hogy a nyártól egységes, mindkét cég telekommunikációs szolgáltatásait tartalmazó csomagokkal lép a piacra. Az új csomagokkal elsősorban a kis- és középvállalati, valamint a lakossági piacon jelenik meg az Invitel és az Euroweb.

Gerlei Gyöngyvér, az Euroweb operatív vezérigazgató-helyettese elmondta: céljuk az, hogy minél több felhasználó rajtuk keresztül telefonáljon a publikus internet segítségével. Ennek érdekében tovább fejlesztik a NeophoneX kártyaszolgáltatásukat, ami a Skype-hoz hasonló vagy annál jobb szolgáltatást tesz majd lehetővé. Így például az Euroweb az interneten keresztül lehetővé teszi majd a konferencia hívásokat és hívás várakoztatást is.

Kérdésekre válaszolva elhangzott: a két cég jogilag csak akkor egyesül, ha a piaci előnyök miatt erre szükség van, egyelőre azonban jogilag két önálló társaságként működnek együtt.

Az Euroweb International Corp. múlt hét szerdán jelentette be, hogy lezárult magyarországi és romániai internetes és távközlési szolgáltató leányvállalatának eladása. A vevő, az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. kifizette a 30 millió dolláros vételárat, amelyet a két cég adósságaival csökkentettek, beleértve a Commerzbanknak visszafizetendő 6 millió dollárt.

Az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. és a Euroweb Romania S.A. eladásáról szóló megállapodást még tavaly decemberben kötötték meg a felek. A tranzakciót jóváhagyta a magyar Gazdaság Versenyhivatal, és a Euroweb részvényesei is hozzájárultak az eladáshoz.

A Euroweb tavaly nyáron vett fel hitelt a Commerzbanktól a Navigator csoport megvásárlásának finanszírozására. A Euroweb International a Közép- és Kelet-Európa területén IT tanácsadást is magában foglaló jelenlegi üzleti tevékenységét a kizárólagos tulajdonában álló leányvállalatán, a Navigator Informatika Rt.-n keresztül folytatja.

Az Egyesül Államokban tőzsdén bejegyzett Euroweb International internet és hírközlési szolgáltatókat és IT outsourcing társaságot tulajdonol és üzemeltet.

Az 1994-ben alapított Invitel, korábban Vivendi, telefonos internetes és adatátviteli szolgáltatásokat nyújt lakossági és üzleti ügyfelek számára Magyarországon.
Kulcsszavak: DSL ADSL Invitel

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32