A Tele2 megvette az E.ON távközlési leánycégét

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 3. 08:54
A német E.ON energiaszolgáltató eladta svéd távközlési leánycége, az E.ON Bredband Sverige AB 75,1 százalékát a Tele2 távközlési konszernnek. A vételár 409 millió svéd korona (44 millió euró).

Az E.ON Bredbandnak mintegy félmillió ügyfele van Svédország déli részén, forgalma tavaly 224 millió euró volt.

Az átvételt augusztus végéig akarják lezárni. A Tele2 az utóbbi időben több felvásárlással erősítette skandináviai pozícióját.

Az 1993-ban alapított Tele2 AB hálózattal nem rendelkező távközlési szolgáltató, amely nagykereskedelmi áron vásárol szabad kapacitásokat az adott ország cégeitől. A társaság nem épít és nem fektet be hálózatba, kiadásainak nagy részét az ügyfelek megszerzésére fordítja.

Tavaly a Magyarországon is terjeszkedő, vezető európai alternatív távközlési szolgáltató, a svéd Tele2 csoport adózott eredménye 2,341 milliárd svéd korona lett, 31,7 százalékkal kevesebb a 2004-es 3,428 milliárdnál.

Az üzemi eredmény 3,51 milliárd svéd koronára gyarapodott 4,318 milliárdról, az (EBITDA) 6,578 milliárd koronára apadt 6,629 milliárdról, a forgalom 16 százalékkal 49,943 milliárd koronára emelkedett 43,033 milliárdról.

A nyereségességet egész évben is terhelte a gyors terjeszkedés: az év végén 13 európai országban 1,2 millió ügyfélnek nyújtott a Tele2 széles sávú szolgáltatást, több mint kétszer annyinak, mint 2004 végén. Az utolsó negyedévben az összes szolgáltatásban egymillió volt az új ügyfelek száma Oroszországban, a balti országokban és Horvátországban. Továbbra is jól teljesített a már megdolgozott körzetek közül Közép-Európa: ott az EBITDA 100 százalékkal nőtt 2004-hez képest.

A terjeszkedés eredményeképp a megbízhatóbb - a beszámoló szerint "jelentősen nagyobb" - jövedelmezőséget csak 2007-re ígérik a cégnél.

2004-ben a Tele2 adózott eredménye, a korábbi könyvelési módszer szerint, 21 százalékkal 1,902 milliárd svéd koronára csökkent a 2003-as 2,396 milliárdról.

Az üzemi eredménye 49 százalékkal 2,789 milliárd svéd koronára emelkedett 1,866 milliárdról, a pénzforgalmi többlete (EBITDA) 16 százalékkal 6,618 milliárd svéd koronára gyarapodott 5,71 milliárdról, a forgalma 17 százalékkal 43,03 milliárd svéd koronára bővült 36,91 milliárdról.

Kulcsszavak: Tele2 Tele2-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36