Kódtöréssel kikényszerített nyilvánosság

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 14. 10:14
Amerikai egyetemi kutatók feltörték és közzétették az európai globális helyzetmeghatározó rendszer első kísérleti műholdjának kódrendszerét, mivel ezt szükségesnek találták a rendszerhez kapcsolódó készülékek fejlesztéséhez.
A Galileo rendszer nyilvános lesz, de az idén januárban fellőtt első műhold, a Giove-A tesztrendszer kódjait az esetleges későbbi változtatásokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.

Mark Psiaki (Cornell University, New York) és munkatársai bonyolult digitális jelfeldolgozó berendezésekkel vették a Galileo kódolt adását, s addig próbálkoztak, míg sikerült lehántani róla a hibajavító rendszer úgynevezett pszeudorandom zaját.

A tervek szerint a Galileo rendszer 30 műholdja 2010-től kezdve kínál alternatívát az USA Global Positioning System (GPS) hálózatával szemben. A tervezők azt ígérték, hogy a Galileo rendszer nyilvános lesz, és Psiaki és munkatársai úgy gondolták, hogy az ígéret a kísérleti rendszerre is vonatkozik, hiszen ha valaki 2010-re el akarja készíteni a kapcsolódó készülékek prototípusait, csak a kódok birtokában tudja kipróbálni azokat. A Cornell egyetem mérnökei az interneten tették közzé a kódokat, s az új piacra betörni készülő készülékgyártók köszönettel halmozták el őket.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szóvivője szerint a Giove-A jeleivel nem lehet túl sokat kezdeni, egyáltalán nem biztos, hogy a kész rendszerben is ugyanezt a jelformátumot használják majd. A Cornell Egyetem kutatói "jó egyetemistához méltó munkát végeztek, de pár dolgot összezavartak" - idézte az illetőt a The New Scientist című angol tudományos folyóirat online kiadása.

Kulcsszavak: műhold GPS hacker tudomány

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32