Tovább késik a román Romtelecom tőzsdei bevezetése
A miniszter nem pontosította, hogy "november után" mikor kerül sor a kibocsátásra. Minden attól függ, hogy a Credit Suisse és az IEBA Trust tanácsadói mikor fejezik be a cég értékbecslését. A tanácsadókkal kedden írták alá a megállapodást. Nagy Zsolt arra számít, hogy a részvények 1,28 milliárd dollárt fognak érni; korábban csak 1,06 milliárdra számított.
A Romtelecom 54,01 százaléka a legnagyobb görög távközlési cégé, a Hellenic Telecommunications Organizationé (OTE).
Tavaly a Romtelecom 4,4 százalékkal 233,7 millió eurónak megfelelő összegre növelte az adózott eredményét a 2004-es 223,1 millióról. Az üzemi eredménye 19,4 százalékkal 138,8 millió euróra gyarapodott 116,3 millióról. A pénzforgalmi többlete (EBITDA) 16,9 százalékkal 344,6 millió euróra nőtt 294,9 millióról. A forgalma, 927 millió euró, 10,3 százalékkal haladta meg a 2004-es 840,8 milliót.
A román távközlési piac 2003-ban kezdett liberalizálása óta 74 új szolgáltató jelent meg, a Romtelecom azonban tartja vezető szerepét, a tavalyi év végén 90 százalékos részesedéssel.
A román távközlési piac az idén várhatóan megközelíti a négymilliárd eurós küszöböt a 2005-ös 3,3-3,5 milliárd után, a román nemzeti távközlési felügyelet (ANRC) júniusban megjelent becslése szerint.
A belföldi távközlési piac 2004-ben 22 százalékkal nőtt 2003-hoz képest és az ANRC, valamint a távközlési szolgáltatók adatai szerint 2005-ben további 22-25 százalékkal bővült.
A mobiltelefon-beszélgetések forgalma tavaly haladta meg először a vezetékes beszélgetések forgalmát. Tavaly a 13,3 millió mobiltelefon-ügyfél 9,3 milliárd percet beszélt, 44 százalékkal többet mint 2004-ban, és első ízben többet a vezetékes hálózaton bonyolított 8,2 milliárd percnél.
A Romtelecom vezetékes vonalainak száma 8,8 százalékkal 3.957.870-re csökkent tavaly. A távozott ügyfelek többsége konkurens vezetékes szolgáltatókhoz pártolt át. Az alternatív vezetékes szolgáltatók piaci részesedése még csak 10 százalékos volt a tavalyi év végén, de arányuk rohamosan nő: a tavalyi első félév végén 6 százalékuk volt. Az alternatív szolgáltatók 460 ezer, 86 százalékban lakossági előfizetővel rendelkeznek.
A mobiltelefon-telítettség jelenleg 60 százalékos Romániában, messze az európai átlag alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Erősen esett tavaly a RomTelecom bevétele és nyeresége
- A HP hátat fordít a Nasdaq-nak
- Egymillió forintos bírsággal sújtotta a tőzsde az MTelekomot
- Az OTE első féléve: szinten a profit
- A Deutsche Telekom lezárta részvény-visszavásárlási akcióját
- Aláírták a Romtelecom privatizációjának tanácsadási szerződését
- Elfogadták a Romtelecom privatizációjának tanácsadási szerződését
- A TvNetWork a tőzsde küszöbén
- Szeptember végéig bevezetik a tőzsdére a román Romtelecomot
- Kijelölték a Romtelecom privatizációjának konzultánsát
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.