Indul a TVtévé
Az IP televíziózás alapja a szélessávú internet-hozzáférés, az ADSL 3G. A televíziós műsorszóráshoz hasonló szolgáltatást a TVnet az általa telepített set top box eszközön keresztül, dedikáltan nyújtható adatfolyam útján teszi elérhetővé ügyfeleinek. A set top box nem tartalmaz merevlemezt vagy írható memóriát, az adatokat központi szervereken tárolják a szolgáltatók, és jelszóval védetten érhetik el az előfizetők. A tartalom jelentős része televíziós műsorszórás, amelyet kiegészít a filmek és videoklipek (movie on demand), valamint a zenei anyagok (music on demand) elérhetősége is. A bevezetés technikai hátteréül az osztrák Ocilion és az Allied Telesyn közös fejlesztése szolgál, amely az első valódi, teljes triple play alkalmazás lesz Magyarországon, ténylegesen megnyitva a televíziózás sokat emlegetett új korszakát.
A tesztelésben részt vevők az IP TV próbaidőszakában díjmentesen vehetik igénybe a szolgáltatást. A tesztelésre jelentkezni a TVnet honlapján található jelentkezési lap kitöltésével lehet. A cég az ügyfélvisszajelzések alapján folyamatosan alakítja majd a TVtévé menürendszerét, esetlegesen módosítja a tervezett szolgáltatási csomagokat és konstrukciókat, a tartalmakat pedig oly mértékben tölti fel, hogy az a leginkább megfeleljen a fogyasztói elvárásoknak.
"Extra újdonsággal is szeretnénk szolgálni az ügyfeleinknek, hiszen ősztől elindítunk egy olyan zenéhez kötődő prémiumszolgáltatást, amire a hazai internetszolgáltatók között még nem volt példa, de ez legyen meglepetés" - nyilatkozta ifj. Lengyel Tibor, a TVnet Kft. ügyvezető igazgatója.
Az éles műsorszolgáltatás ez év decemberében - várhatóan háromféle csomaggal - indul el Budapesten és 11 vidéki nagyvárosban. A TVtévé előfizetői minden csomaghoz egy 48 ezer forint értékű (Telsey F6 típusú) set top boxot - az adások vételéhez szükséges eszközt - kapnak ajándékba.
- A time shifting szolgáltatás a hagyományos televíziózáshoz képest csak IP TV technológiával valósítható meg. Segítségével 24 órán - és a csatorna műsorfolyamán - belül, külön rögzítő eszközök (pl. videó berendezés) nélkül, bármikor visszanézhető és bármilyen időpontra visszaléptethető a tárolt műsor. A TVnet minden felhasználó számára 5 órányi tárhelyet biztosít, amelyre tetszőlegesen lehet - korlátlanul visszanézhető - tévéműsorokat rögzíteni, így nem kell bajlódni sem a videokazettával, sem a DVD íróval.
- Az elektronikus műsorújságból folyamatosan és naprakészen lehet értesülni a műsorfolyam alakulásáról és az utolsó pillanatban bekövetkező változások is nyomon követhetők, hiszen az információk a csatornáktól közvetlenül érkeznek a műsorsugárzás ideje alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Ericcson: optikai hálózat és Triple Play központ Bólyban
- HP HDTV-k közvetlen filmletöltéssel
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Népszerű az internet-tv Nyugat-Európában
- Teljes körű infrastruktúra-megoldás IPTV-szolgáltatóknak
- Kombinált internetcsomagok a T-Online-tól
- Ericsson: a személyre szabott, interaktív televíziózásért
- Svanberg: a televízió a jövő hálózatainak hajtóereje
- Warner-műsorok a T-Home TV-n és a T-Online tékában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.