MTelekom - nincs a közgyűlési napirenden a beszámoló elfogadása

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 20. 09:39
A Magyar Telekom kedden közzétette az október 9-i rendkívüli közgyűlésének előterjesztését, amelyben továbbra sem szerepel a tavalyi éves beszámoló elfogadása.
A Magyar Telekom igazgatósága október 9-én 11.00 órára hívta össze a társaság rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen az igazgatóság tájékoztatja a részvényeseket a társaság üzletmenetéről, aktuális helyzetéről és az egyik leányvállalatánál folyamatban lévő vizsgálatról.

A Magyar Telekom még április végén közölte, hogy nem hívja össze évi rendes közgyűlést, mivel még nem záródott le a vizsgálat az egyik leányvállalata által 700 millió forint értékben kötött két, tanácsadási szolgáltatásokra vonatkozó szerződés ügyében.

A társaság jelenleg még nincs abban a helyzetben, hogy jóváhagyja a 2005. évi éves beszámolót. Emiatt az éves közgyűlés összehívása továbbra is várat magára, viszont a részvényesek tájékoztatása céljából az igazgatóság úgy döntött, hogy rendkívüli közgyűlést hív össze.

A rendkívüli közgyűlés napirendjén a tájékoztatás mellett szerepel az alapszabály módosítása, igazgatósági, felügyelő bizottsági és ellenőrző bizottsági tagok választása.

A Magyar Telekom 2006. február 13-án közzétett, nem auditált 2005. évre vonatkozó pénzügyi beszámolója alapján az igazgatóság a tavalyi évihez hasonló mértékű, 70 forint körüli osztalék kifizetését tartja indokoltnak, minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. Az igazgatóság az osztalék pontos összegére vonatkozó javaslatát azonban majd a vizsgálat, illetve az azt követő audit lezárása után fogja megtenni.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 15:27

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36