LG mobil vakoknak

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 20. 17:40
Az LG Electronics bemutatott egy kifejezetten a vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett mobilt, amely a látásproblémákkal küszködő személyek életét hivatott megkönnyíteni.
A szétcsúsztatható LF1300-as jelzésű készülék hangparancsokkal irányítható, és természetesen MP3-lejátszóval is felszerelték azt alkotói. Ezen kívül azonban különlegességnek számít, hogy a maroktelefon alkalmas a hangoskönyvek felolvasására is, amelyeket a felhasználók letölthetnek majd a vállalat weboldaláról. A gyártó ellátta a készüléket egy olyan gombbal is, amelynek megnyomásával a mobil tulajdonosai egyből lehívhatják a mintegy 300 címet tartalmazó download-portált.

Egyetlen hiányossága a telefonnak, hogy mindössze 17 MByte belső memóriával rendelkezik az, egy hangoskönyv mérete meg a legtöbb esetben meghaladhatja a 80 MByte-ot is. Szerencsére azonban a mobil tárolókapacitása bővíthető SD-kártyával.

A Korea Times értesülései szerint az LG Electronics ezen készülékét csakis azok vásárolhatják majd meg, akik orvosi igazolással bizonyítják, hogy látásuk megromlott vagy éppenséggel teljesen vakok. Az LF1300-as hamarosan kapható lesz Koreában 330 eurós végfelhasználói áron. Európai forgalmazásáról egyelőre nincs hír.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32