Közgyűlést tart a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 3. 09:35
A Magyar Telekom felügyelő bizottsága november 15-re közgyűlést hív össze, amelyen döntenek a 2005. évi pénzügyi beszámoló elfogadásáról, valamint az osztalék kifizetéséről.
Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a felügyelő bizottság által összehívott közgyűlésről a társaság a szokásos módon közgyűlési meghívót tesz közzé.

A Magyar Telekom még április végén közölte, hogy nem hívja össze évi rendes közgyűlést, mivel nem záródott le a vizsgálat az egyik leányvállalata által 700 millió forint értékben kötött két, tanácsadási szolgáltatásokra vonatkozó szerződés ügyében.

A társaság később közölte, hogy igazgatósága október 9-re rendkívüli közgyűlést hív össze, amit várhatóan ebben az időpontban meg is tartanak. Ez az esemény azonban a felügyelő bizottság mostani döntése miatt nagy valószínűséggel formális lesz.

A rendkívüli közgyűlés eredeti napirendjén a leányvállalati vizsgálattal összefüggő tájékoztatás mellett szerepel az alapszabály módosítása, az igazgatósági, a felügyelő bizottsági és ellenőrző bizottsági tagok választása.

A Magyar Telekom 2006. február 13-án közzétett, nem auditált 2005. évre vonatkozó pénzügyi beszámolója alapján az igazgatóság a tavalyi évihez hasonló mértékű, 70 forint körüli osztalék kifizetését tartja indokoltnak, minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. Az akkori közlés szerint az igazgatóság az osztalék pontos összegére vonatkozó javaslatát majd a vizsgálat, illetve az azt követő audit lezárása után fogja megtenni.

Az előzmények közé tartozik az is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábban 6 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekomra, és figyelmeztette a társaságot a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályok betartására.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36