Interoute: túlteljesült a tavalyi árbevétel már 2006 első félévében

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 4. 10:28
Az Interoute Magyarország Távközlési Kft. az idén az első félévben 155 millió forint árbevételt ért el, szemben a tavalyi teljes éves 135 millió forinttal - közölte a társaság.
A közlemény szerint ez alapvetően azért következett be, mert az előző években 4-ről 21-re nőtt azon nagykereskedelmi szolgáltató partnerek száma, amelyek ügyfeleiket az Interoute internetszolgáltató hálózatának igénybe vételével szolgálják ki. Ezen túlmenően az elmúlt egy évben 15-szörösére nőtt a magyar piacon az Interoute által értékesített IP kapacitás.

A közleményből kiderül az is, hogy az Interoute hálózatát folyamatosan fejleszti, s így a cég vezetői hasonló eredményekre számítanak a jövőben is.

A Renesys független elemzése szerint augusztusban az Interoute IP hálózatának növekedése volt a leggyorsabb a világ összes internetszolgáltatója közül - emeli ki a közlemény.

Az Interoute Európa legkiterjedtebb és legnagyobb kapacitású távközlési, 35 ezer kilométer hosszú optikai hálózatának tulajdonosa. A vállalatnak összesen 14 ezer előfizetője van, szerverparkja ázsiai megrendelőket is kiszolgál, köztük állami szervezeteket, egyetemeket és kutatóintézeteket. A világ öt legnagyobb zenei kiadója közül három, az EMI, a Warner és BMG az Interoute digitális médiaplatformját használja - áll a közleményben.

Az MTI korábbi híradása szerint a társaság Európában és Észak-Amerikában összesen 20 országban nyújt például távközlési, bérelt vonali, valamint nagysebességű internetes és adatátviteli szolgáltatásokat, és 65 városban több mint 200 hálózati hozzáférési pontot kapcsol össze.

A 750 dolgozót alkalmazó, 26 regionális irodát fenntartó Interoute az elmúlt három évben mintegy 2,5 milliárd eurót költött a szinte teljes Európát lefedő telekommunikációs hálózatának kiépítésére.

Az Interoute az elmúlt évben 86 millió euró bevételt ért el, míg az idei terv 175 millió euró. A vállalat a Sandoz Family Foundation többségi, illetve a Dubai Holding kisebbségi tulajdonában van.
Kulcsszavak: +céginfo Interoute

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36