A számítógépek szeretik a német nyelvet

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 20. 09:35
A világon mindenütt az angol a computerek nyelve, de ha arról van szó, hogy beszélgessünk a számítógéppel, akkor a német nyelv a nyerő.
A Die Welt című német lap online kiadásában beszámolt arról, hogy a németországi Mesterséges Intelligencia Kutató Központ professzora szerint a computerekkel való kommunikációhoz ideálisak azok a végződések, és más nyelvtani finomságok, amelyek a külföldiek számára nehezen megtanulhatóak. Az angol nyelv ugyanis hasonló hangzású, de gyakran különböző jelentéssel bíró szavai a számítógépek számára túlságosan nehezen ismerhetőek fel. Ezen kívül a computerek szeretik a hosszú szavakat, amik a német nyelvben gyakran fordulnak elő, az angolban viszont ritkán. Ezért 50 évnyi kutatómunka után a computeres beszédfelismerésben Németország Wolfgang Wahlster professzor szerint világszerte vezet.

Egy bonni szakértői találkozón elhangzott az is, hogy míg korábban a beszéddel irányított szolgáltatásokat elutasították, ez mára megváltozott. Az elmúlt három esztendőben a korábbinál sokkal nagyobb arányban használnak automatizált szolgáltatásokat, avagy beszélő computereket a vállalkozások. Ez nem utolsó sorban a rendszer sikerességén múlik: ma a telefonálók több mint 80 százaléka, aki beszédbe elegyedik a computerekkel, el tudja intézni ügyét. A működés alapfeltétele természetesen a kimondott szó korrekt fölismerése. Ezen a területen Wahlster professzor szerint már több mint 90 százalékos a siker.

A beszélő computereket call-centerekben, repülőtereken, főiskolákon és a hivatalokban is használják.

A beszédfelismerés egyébként a legalacsonyabb szint, a következő a beszédelemzés, amit meg kell tanítani a gépekkel, hogy a kimondott szó a kívánt jelentést megkapja, végül egy dialógustervezetet kell létrehozni, az úgynevezett párbeszéd -  design révén.

Már ma is vannak olyan rendszerek, amelyek képesek a hímnem, nőnem, semleges nem megkülönböztetésére - mondta a professzor.
Kulcsszavak: tudomány programozás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32