Kedvezményes egyetemi notebookvásárlás - szépséghibákkal
Kovács Attila, 2006. október 26. 16:27
A 24/48 hónap futamidejű - állítólag e téren a piacon most a legkedvezőbb - részletfizetési hátteret az OTP Bank biztosítja. A konstrukcióba négy - országos szervizhálózattal is rendelkező - gyártót (Apple, Dell, HP, Lenovo) és 15 felsőoktatási intézményt (BDF, BGF-KVIK, BMF, BME, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, ELTE, Eszterházy Károly Főiskola, Gábor Dénes Főiskola, IBC, Miskolci Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szent István Egyetem) vontak be. Az internet használatában az érintetteknek az Invitel Zrt. szolgáltató speciálisan kedvezményes akcióval áll a rendelkezésükre.
Az egyébként jó célokat szolgáló, hazánkban újszerű, nyugat-európai mintát követő program indulásakor néhány szépséghibával, illetve kérdőjellel is szolgál. Nehezen képzelhető el, hogy egy magyar felsőoktatási programban a magyar notebookgyártó Albacomp ne tudott volna a feltételeknek megfelelni. Hasonló kételyek merülhetnek fel más gyártók (pl. Fujitsu Siemens, Asus, Acer) kimaradásával kapcsolatban is. Az is különös, hogy olyan nagy létszámú egyetemek, mint a SOTE, a Corvinus, a Veszprémi Egyetem, vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (vagy más felsőoktatási helyek) jelenleg miért nincsenek közvetlenül bevonva, miért kell nekik körülményesen a Communication Concept hotline vonalán érdeklődve, a programban szereplő más felsőoktatási intézmények Easynote irodáiban szerződést kötni, vásárolni.
A tájékoztatón arról sem kaptak választ a jelenlévők, hogy ha a gyártók nem adtak árkedvezményt a konfigurációikra, miért korlátozzák a konstrukció kedvezményeit gyártónkén 3-3 notebook konfigurációra, miért nem terjedhet ki a kedvezményes notebook-vásárlás (legalább) a négy kiválasztott gyártónak a hazai kiskereskedelmi forgalomban található összes laptop típusára és azok tetszőleges kiépítettségére. Egyelőre az is magyarázat nélküli, hogy az AMD-processzoros notebook gépek egyre erőteljesebb előretörése idején a jelen hitelkonstrukcióban miért csak Intel alapú mobil számítógépeket lehet megvásárolni.
További információ: www.easynote.hu

Kapcsolódó cikkek
- Asus UMPC negyvenezerért
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Az Intel is beszáll az ultraolcsó laptopok piacára
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Októberben érkeznek a százdolláros laptopok
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Tízdolláros laptopot készít India
- 175 dolláros "százdolláros" laptop Windows XP-vel
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
2024. május 14. 19:26
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36