Obermann a Deutsche Telekom élén

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 14. 08:40
Az előzetes várakozásoknak megfelelően René Obermann lett a Deutsche Telekom új vezérigazgatója. A legnagyobb német és egyben európai távközlési vállalat felügyelő bizottsága hétfőn egyhangúan döntött Obermann kinevezéséről, miután a korábbi vezérigazgató, Kai-Uwe Ricke előző este lemondott tisztségéről.
A 43 éves René Obermann eddig, a konszern mobilszolgáltató vállalatának, a T-Mobile-nak az elnöke volt. Az ő utódlásáról egyelőre nem született megállapodás, a felügyelő bizottság a hétfői közlemény szerint későbbre halasztotta a döntést. Obermann megbízatása azonnali hatállyal és öt évre érvényes.

Ricke távozása már hónapok óta a "levegőben lógott". Az eddigi elnökre augusztus óta különösen nagy nyomás nehezedett, akkor ugyanis kénytelen volt beismerni, hogy túlbecsülte a németországi növekedési esélyeket. A nyereséggel kapcsolatos kilátások leszállítása  zavart okozott a Telekom-részvények árfolyamában, s ettől kezdve a felügyelő tanácsban mind többen kérdőjelezték meg vezetési képességét.

A vállalat 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál.

Sajtóértesülések szerint Klaus Zumwinkel, a felügyelő bizottság elnöke a két legnagyobb részvényessel, a német állammal (32 százalék) és a Blackstone amerikai befektetési alappal (4,5 százalék) folytatott egyeztetés alapján a hét végén ajánlotta fel a tisztségét Obermann-nak, aki elfogadta a felkérést. Obermann 2002 óta vezette a T-Mobile-t, amelyet a Deutsche Telekom eladásainak és nyereségének hajtóerejévé tett.

A DT az év eleje óta több mint másfél millió ügyfelet veszített a vezetékes telefonszolgáltatás piacán Németországban. Obermanntól most mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatás újbóli fellendítését, és a szolgáltatások minőségének javítását várják.

A Deutsche Telekom új vezetője első nyilatkozatában a vállalat előtt álló kihívásokkal való megbirkózást, továbbá a részvények árfolyamának növelését nevezte legfőbb feladatának. Hangoztatta ugyan, hogy - mint fogalmazott - a keretfeltételek továbbra is nehezek maradnak, de annak a nézetnek adott hangot, hogy a szükséges technológiai változásokban megfelelő esélyek rejlenek.

Obermann nem nyilatkozott a konszern vezetősége által korábban tervezett, nagyarányú elbocsátásokról, amiről hónapok óta folynak a tárgyalások a szakszervezetek és a felügyelő tanács között. Elemzők szerint ugyanakkor a leépítések elkerülhetetlenek lesznek.

Értesülések szerint a vállalat vezetésében a közeljövőben további jelentős változások várhatók.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32