Vírus TOP10 2006: csendesebben, alattomosabban

forrás Prim Online, 2007. január 6. 16:05
Vírusfertőzések és internetes fenyegetések szempontjából aktív évünk volt 2006-ban. A PandaLabs, mint minden évben, most is elkészített egy “slágerlistát” a legaktívabb vírusokról, amelyek a magyar felhasználók körében garázdálkodtak. Habár 2006-ban nem pusztítottak jelentős “járványok”, mint korábban, a fertőzésveszély nem múlt el, sőt. Csupán annyi történt, hogy a támadások csendesebbé, alattomosabbá, és főként sokkal specializáltabbakká váltak; a PandaLabs jelentése szerint 2006 harmadik negyedében az internetről érkező fenyegetések 72%-a pénzügyi jellegű volt.
Az első helyet a második legsikeresebb évét töltő Sdbot.ftp foglalja el. Ez a malware először 2004-ben bukkant fel, és fél évig vezette a listát; a veszély mértékét “közepesként” lehetne meghatározni. A féregből számtalan variáció létezett, támadási módszerük azonban ugyanaz volt: véletlenszerűen kiválasztott IP-címeket támadtak, és a rendszerek sebezhetőségeit kihasználva FTP-n keresztül letöltötték magukat.

A második helyen egy újabb veteránt, a Netsky.P-t üdvözölhetjük. Ez a féreg P2P-programokon és e-mailen keresztül terjed; érdekes módon egy olyan IE sebezhetőséget használ ki, amelyre már létezik javítás.

A harmadik hely a Gaobot.gen.worm-é; a Gaobot-víruscsalád ezen tagja különféle szoftverek sebezhetőségét használja ki.

A lista egyik fő tanulsága, hogy a leggyakrabban fertőző vírus, a Sdbot (amely már másodjára szerezte meg az első helyet) tipikus vagyonszerzési célból írt kód, amely a rendszer sebezhetőségein keresztül igyekszik bizalmas adatokhoz hozzáférni.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36