Dell PC játékokhoz 3,2 GHz-es, négymagos processzorral

Széll Zoltán, 2007. január 10. 14:28
A Dell az XPS szórakoztató PC sorozatot egy, a névlegesnél gyorsabb órajellel hajtott négymagos processzoron alapuló rendszerrel frissítette fel. A vállalat az XPS 710 H2C ((’H2Ceramic’) PC-t és a két új szélesvásznú LCD képernyőt a CES 2007 rendezvényen mutatta be.
Az új termékek közül az igazi nagy újdonság az XPS 710 H2C Edition PC, amely fekete házban kapható és kétfokozatú hűtőrendszert tartalmaz. A Dell szóvivője elmondta, hogy a folyadék-levegő hőcserélő a gépkocsik radiátorához hasonlóan a hőt elszállítja a processzortól. A folyadék a kerámia alapú termoelektromos hűtőmodul (TEC) segítségével – az űrrepülőgépekhez hasonlóan - a korábbi megoldásoknál több hőt képes a processzortól elszállítani. A hűtőrendszer működését – figyelembe véve környezet (szoba) hőmérsékletét – hőérzékelők vezérlik.

Az alaprendszer – bizonyos részek kivételével – hasonló a már kapható XPS 710 változathoz. A legjelentősebb eltérés a korábbi és az új modell között, hogy a most bemutatott modell a névlegesnél (2,66 GHz) gyorsabb órajellel hajtott 3,2 GHz-es Intel Core 2 Extreme négymagos processzort tartalmaz, amihez 4 GB memória és két 160 GB-os (10000 rpm) merevlemezes meghajtó két Nvidia 8800 GTX grafikus kártya, 20 hüvelykes, széles TFT LCD monitor és játékhoz optimalizált billentyűzet társul. Ennek a konfigurációnak az ára 5500 dollár.

A Dell XPS 710 H2C toronyházba szerelt asztali PC a gyárban beállított 3,2 GHz-es Intel Core 2 Extreme QX6700 négymagos processzort, Genuine Windows XP Media Center Edition 2005 operációs rendszert, NVIDIA Nforce 590 SLI lapkakészletet, H2C hibrid hűtőrendszert, 4 GB, kétcsatornás DDR2 SDRAM (667 MHz, 2 vagy 4 DIMM) memóriát, maximum négy 750 GB-os (összesen 2 TB) SATA merevlemezes meghajtót (RAID 1 és RAID 0 opcióval), DVD+/-RW optikai meghajtót, 13 az 1-ben médiakártya-olvasót, két 768 MB NVIDIA GeForce 8800 GTX grafikus kártyát (SLI engedélyezett), integrált 7.1 HD hangalrendszert, AGEIA PhysiX fizikai gyorsítót (opció) és 10 USB kaput tartalmaz.  

A Dell bejelentett egy 27 hüvelykes, széles vásznú WUXGA (1920x1200 képpontfelbontás) LCD képernyőt 6 ms-os válaszidővel, és 1000:1 kontraszthányadossal. Az alumíniumházba szerelt képernyő ára 1400 dollár. A szintén most bevezetett 22 hüvelykes, 1680x1050 képpontfelbontású, széles vásznú LCD képernyő ára mindössze 330 dollár.
Kulcsszavak: Dell PC

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32