Megkétszereződtek az online zeneeladások

Kiss Ádám Zoltán, 2007. január 17. 19:41
Egy friss tanulmány szerint a tavalyi év igazi áttörést jelentett az online zenekereskedelemben, mivel a korábbi forgalom kétszeresét regisztrálták.
A nemzetközi zeneipart összefogó International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) szerint a megduplázódott forgalom az összes eladás 10 százalékát teszi ki, ami már nem nevezhető marginálisnak a teljes piaci átlagot tekintve sem. A 100 százalékos növekedési ütem arra utal, hogy az online zeneértékesítés elérte azt a kritikus tömeget, ahonnan már nem stagnáló, hanem minden eddiginél lendületesebb bővülésre számíthatunk. A szervezethez beérkezett adatok szerint a felhasználók 795 millió számot töltöttek le, és ez csak a 40 országban figyelemmel kísért legális letöltési helyekről szóló minta. A valós forgalom természetesen ennek többszöröse, tehát nem az a feladat, hogy hogyan lehet rávenni az embereket az online zeneletöltésre, hanem, hogy hogyan lehet ezt a forgalmat legális csatornákba terelni. A bővülés azért is figyelemreméltó, mert 2006 első negyedévéről már rendelkeznek adatokkal a hagyományos hordozókat illetően, és abban az időszakban nem kevesebb mint 4 százalékkal csökkentek az eladások. Szomorú azonban, hogy az IFPI a forgalom élénkítésével kapcsolatban nem igazán nagy ívű terveket emlegetett, hanem az illegális fájlcserélők elleni 30 ezer eljárást.
Kulcsszavak: onlineszolg zene

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jó webdesigner UX designer is

Ma már alapelvárás a vállalkozások felé, hogy honlappal rendelkezzenek, a saját weboldal hiánya sokakban megrendíti a bizalmat. Nem elég azonban egy honlap – jó honlap kell! Informatív, látványos, könnyen használható. Elég mindehhez egy jó webdesigner?

2024. november 27. 21:35

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.

2024. október 16. 15:10

Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone

A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.

2024. augusztus 28. 09:57

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32