Három új Samsung fényképezőgép - túraútmutatói funkcióval
A három új Samsung közül először vegyük az L74 Wide modellt. Az első pillantásra spártainak tűnik, de mint azt tudjuk, ami belül van, az számít igazán. A lényeg tehát az, hogy az L74 Wide modell 28 mm-es nagylátószögű objektívet, 7 megapixeles CCD típusú képérzékelőt, 450 MB belső memóriát kapott, MPEG-4 SVGA videókat készíthetünk vele, és 3 inches érintőképernyővel szerelik. Jó dolog látni, hogy törekednek a gyártók az új technológia meghonosítására, de azt meg kell jegyezni, hogy az itt látható érintőképernyő minőség tekintetében hagy némi kívánnivalót maga után... A L74 350 dollárba fog kerülni és tavaszra várható.
Az L74 az utazóknak készült, nem vitás. A fényképezőgép egy túraútmutatói funkciót is kapott, azaz 30 ország 4500 turisztikai régiójáról ad információt (itt a magyarázata a szokatlanul nagy, 450MB-os belső memóriának), ami nagy segítségére lehet azoknak, akik az utazás közben szokták kiválasztani kirándulási útvonalukat.
A 3,6x zoom és a 3 inches érintőképernyő mellett megtaláljuk a Samsung-féle arcfelismerő AF/AE rendszert is, amely nagy segítségére lehet az amatőr fotósnak. Úgy tűnik az arcfelismerő funkció lassacskán a szezon alapfelszereltségéhez tartozik. Az ASR rendszernek köszönhetően kevesebb az esély a bemozdult fotókra. A fényképezőgéppel bizonyos mértékű képfeldolgozást is elvégezhetünk, ez azok számára lehet hasznos, akiknek nincs idejük arra, hogy a számítógép előtt ülve finomhangolják fotóikat vagy videofelvételeiket.
A Samsung L74 Wide a túrázni szerető utazó gépe, 28 mm-es objektívének köszönhetően tájfotózásra teljesen megfelel.
Samsung NV11
A második az NV11-es modell, egy 10 megapixeles, 5x optikai zoomos kompakt fényképezőgép, amely 2,7 inches LCD képernyőt kapott, MPEG-4, VGA minőségű videofelvételeket készíthetünk vele és az ISO1600-as érzékenységének köszönhetően a kedvezőtlenebb fényviszonyok mellett is fotózhatunk, és az L74-hez hasonlóan az arcfelismerő technológia sem maradhatott el. Ára 400 dollár körül lesz és szintén tavasszal kerül a polcokra.
Az Samsung által komoly marketingtámogatást kapott NV sorozat negyedik tagjaként az NV11 is vonzó tulajdonságokkal dicsekedhet. A Schneider objektív, a Smart Touch felhasználói felület és a 2,7 inches képernyőnek köszönhetően a géptől kiemelkedő minőségű felvételeket várhatunk el, ugyanakkor kezelése is egyszerű. Az NV sorozatot ismerők elégedetten nyugtázhatják a fémötvözet vázat és a sorozat ismertetőjelévé vált objektív körüli kék gyűrűt. A mozgóképek megörökítése sem jelent problémát: az NV11-gyel tévé minőségű MPEG-4 tömörítésű 30 fps videofelvételeket készíthetünk.
Samsung i7
Végül, de nem utolsósorban vessünk egy pillantást az i7 nevű furcsa fényképezőgépre, amely a 3 inches, 180 fokban elforgatható érintőképernyőt leszámítva szinte teljesen megegyezik az i70-nel. MPEG-4 tömörítésű videót rögzíthetünk, ráadásul a folyamatos adatmentés érdekében 512MB belső memóriával szállítják. A forgatható képernyő funkciója nem teljesen világos, érdekessége még, hogy ezt a modellt Észak-Amerikában nem fogják forgalmazni, viszont Európában március közepétől kb. 380€-ért meg lehet majd vásárolni.
A könnyű használhatóság és a hasznosság jellemzi az i7 fényképezőgépet, amelyet az L74-hez hasonlóan a túrázni vágyók számára álmodtak meg: 30 ország 4000 régióját ismerő, internetről frissíthető túraútmutató, kis méretek, nagy képernyő, 3x optikai zoom. A multimédiás alkalmazásokon túl ez a modell is teljes értékű kompakt fényképezőgép, azaz a kategóriájától elvárt tananyagból jól vizsgázik, ráadásul a kedvezőtlen fényviszonyoknál sem kell elpakolni, az ASR rendszer és az ISO1600-nak köszönhetően nem kényszerülünk a villanófény használatára, ugyanakkor az arcfelismerő technológiának köszönhetően a családi fényképalbumba is több éles kép kerülhet be.
Kapcsolódó cikkek
- Sharp ultravékony fényképező modul mobiltelefonok számára
- Voigtlaender Virtus W-7 nagylátószögű kompakt kamera
- 50 megapixeles CMOS szenzort mutatott be a Canon
- SGH-E590: Újabb designer készülék a Samsungtól
- Új Olympus víz alatti tokok
- High-end középformátumú Mamiya-kamera
- Samsung "miniszoknya" telefon
- Ötvenedik évfordulóját ünnepli a Pentax
- Casio Exilim EX-Z600: meggyőző teljesítmény
- 4 GB-os Samsung mobiltelefonos memóriacsip
Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.
A Sony bejelenti második generációs zászlóshajóját, az Alpha 1 II fényképezőgépet
A Sony bemutatja a második generációs Alpha 1 II zászlóshajóját, egy új full frame, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépet, amelyet a Sony legmodernebb AI feldolgozóegységével működik. A fényképezőgép körülbelül 50.1 megapixel (MP) effektív felbontású érzékelővel rendelkezik, akár 30 fps sebességgel, AF/AE-követéssel képes elsötétedésmentes sorozatfelvételt készíteni, torzításmentes zárral van ellátva, és továbbfejlesztette a képtisztaságot a közép- és magastónusok érzékenységénél.
Az új Sony objektív nagy felbontást, gyönyörű bokeh-t és fejlett autofókuszt kínál
A Sony bejelentésével új utat tör: az FE 28-70mm F2 GM prémium E-bajonettes objektív a teljes zoomtartományban nagy, F2-es rekesznyílással büszkélkedhet, így gyönyörű bokeh-t, nagy felbontást és egyedülálló autofókuszt biztosít állóképekhez és videófelvételekhez, nem beszélve a prímobjektívek minőségével vetekedő élességről és kontrasztról.
Susan Meiselas nyerte az Outstanding Contribution to Photography díjat
Susan Meiselas kapja a Sony World Photography Awards 2025 rangos Outstanding Contribution to Photography díját, az elmúlt öt évtizedben a médiára gyakorolt hatásának elismeréseként. A mélyen elkötelezett megközelítése miatt ünnepelt Meiselas erőteljes munkásságot hozott létre, és a dokumentarista fotográfiáról alkotott elképzeléseit az emberek közösségükben való éleslátó ábrázolásával bővítette.