Versenyszabályozást vezet be az NHH a műsorterjesztési piacon

forrás Prim Online, 2007. február 9. 16:49
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa a hazai és uniós jogszabályok alapján elvégezte a műsorterjesztési szolgáltatások piacának átfogó versenyjogi elemzését, és nyilvánosságra hozta az érintett piacra vonatkozó határozattervezetét. A tanács a piacon az Antenna Hungária (AH) Zrt-t jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatóként azonosította és ezért a korábbi monopol szolgáltatóra kötelezettségeket rótt ki.
A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a piac részét képező kábeltelevíziós piac a hatékony verseny irányába fejlődik, így a tanács ezen a területen közvetlen piacszabályozási eszközökkel egyelőre nem avatkozik be. Amennyiben a piacelemzés során feltárt versenytorzító magatartások bizonyíthatóan elterjednek vagy általánossá válnak, a tanács mérlegelni fogja a vezetékes műsorterjesztési piac érintett piaccá való minősítését is.

A „Műsorterjesztési szolgáltatás, tartalom végfelhasználók felé való eljuttatása céljából” elnevezésű piacon a tanács a szolgáltatások és földrajzi kiterjedés alapján nyolc különálló nagykereskedelmi piacot határozott meg és ezek közül kettőt minősített érintett piacnak, azaz olyannak, ahol van jelentős piaci erejű szolgáltató. A JPE szolgáltató az országos földfelszíni analóg rádió- és televízió műsorszórási szolgáltatás nagykereskedelmi piacain egyaránt az AH. A tanács most közzétett határozattervezetében az elektronikus hírközlési törvény alapján négy kötelezettséget rótt ki az AH-ra. Ezek a „hozzáféréssel és összekapcsolással kapcsolatos kötelezettségek”, az „átláthatóság”, a „költségalapúság és a díjak ellenőrizhetősége”, valamint az „egyenlő elbánás”.

A kábelszolgáltatások tekintetében a tanács megállapította, hogy Magyarországon a kiemelkedően nagy ügyfélbázissal rendelkező kábelszolgáltatók befolyásolni tudják a tartalom-tulajdonosok (például tematikus csatornák) műsorszolgáltatási piacra való belépését. A nagy kábelszolgáltatók ilyen – úgynevezett „gate keeper” – szerepét a tanács folyamatosan vizsgálandó versenyproblémaként fogja fel. A piacelemzés során mindazonáltal nem merült fel olyan bizonyíték vagy konkrét panasz, amely azt bizonyította volna, hogy az elméleti versenytorzító hatás a vezetékes műsorterjesztési piacon a gyakorlatban is megvalósult volna.

A tanács megállapította, hogy a vezetékes műsorterjesztés nagykereskedelmi piaca – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – a hatékony verseny irányába fejlődik, így nem felel meg az érintett piac kritériumainak, ezért közvetlen piacszabályozási eszközökkel nem avatkozik be. Amennyiben a versenytorzító magatartások bizonyíthatóan elterjednek vagy általánossá válnak, úgy a tanács mérlegelni fogja a vezetékes műsorterjesztési piac érintett piaccá való minősítését.

Az NHH Tanácsa 2005 elején már nyilvánosságra hozta határozattervezetét, de az akkor közzétett határozattervezettel kapcsolatosan beérkező észrevételek – különös tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal észrevételére – alapján egyértelművé vált, hogy a műsorszolgáltatók (jelen esetben televíziók) és a kábelszolgáltatók kapcsolatát leíró „Vezetékes műsorterjesztés” nagykereskedelmi piacon további fel nem tárt versenyproblémák elemzése szükséges.

A tanács a problémák feltárása, a kábeles műsorterjesztési piac átfogó megismerése és a vezetékes műsorterjesztéssel kapcsolatos szabályozáspolitika megalapozása érdekében indította el 2005 nyarán a kábeltelevíziós szektort érintő széleskörű kábeltelevíziós (KTV) projektet. A piac szereplőivel folytatott konzultációk után a KTV projekt eredményeképp megállapítható volt, hogy a legnagyobb kábelszolgáltatók belépése a tartalomszolgáltatói körbe piaci előnyt jelenthet ezen kábelszolgáltatók számára. A tartalompiacon megszerzett pozíciók elvileg lehetővé teszik, hogy a kereskedelmi szempontból is értékes tartalmakhoz való hozzáférést a kábelszolgáltató megnehezítse, illetve amennyiben saját maga kíván új szolgáltatással piacra lépni, akkor ezt biztos tartalombázisra támaszkodva tehesse, megelőzve versenytársai hasonló lépéseit.

A KTV projekt arra is rámutatott, hogy egyes esetekben a kisebb vagy új műsorszolgáltatók számára – indokolatlan hozzáférési feltételek kikötése miatt – nehéz vagy lehetetlen a kábelszolgáltatók műsorcsomagjába való bekerülés. A tanács megítélése szerint azonban, ha bebizonyosodik egy kábelszolgáltató versenytorzító magatartása, akkor a konkrét versenyproblémára irányuló utólagos szabályozás hatékonyabb lehet, mint az ágazati szabályozás. A KTV projekt eredményei beépültek a piacelemzésbe, ugyanakkor nem alapozták meg azt, hogy a vezetékes műsorterjesztés piacán olyan jellegű piaci probléma lenne, ami a tanács intézkedését indokolná. Az NHH Tanácsa azonban a határozattervezetben jelzi, hogy amennyiben a versenytorzító magatartás elterjed, vagy általánossá válik, akkor mérlegelni fogja a vezetékes műsorterjesztési piac érintett piaccá való minősítését.

A határozattervezet az érintett szolgáltatók a Hírközlési Értesítőben való megjelenést követő 20. napig véleményezhetik. A beérkező észrevételek hozzájárulhatnak a döntés még teljesebb megalapozásához, illetve az észrevételek akár módosíthatják is a tanács álláspontját. A tanács a konzultációt követően a véglegesített határozatot megküldi az Európai Bizottságnak, majd uniós egyetértés esetén a végleges határozatot kihirdeti.
Kulcsszavak: jog hírközlés NHH

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32