Növekvő PC-eladások a Vista miatt

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 10. 08:19
Mióta megjelent a Windows Vista a kereskedelmi forgalomban, azóta óriási mértékben megnőtt a kereslet az új számítógépek iránt - állítják a Current Analysis piackutató szakemberei.
A tavalyi esztendőben csak visszafogott érdeklődést mutattak a fogyasztók a PC-k iránt, amit a gyártók a Microsoft új operációs rendszere megjelenésének a csúszásával magyaráztak. A premier utáni első heti eladások fényében azonban beigazolódni látszik a gyártók feltevése, mivel az előző héthez viszonyítva 173%-kal több rendszert értékesítettek, s 67%-kal többet mint egy évvel korábban. A piackutató cég felméréséből kiderül, hogy a vásárlók leginkább a Home Premiummal előtelepített számítógépeket keresték, azaz ezek 70%-a döntött az ezen Vista-verzióval üzemelő rendszerek mellett, 22%-uk pedig a Home Basic-es PC-ket választotta. A Windows Vista Ultimate verziós számítógépek azonban egyáltalán nem voltak népszerűek, mivel a vásárlóknak kevesebb mint 2%-a döntött az ezen szoftverrel előtelepített komputerek mellett.
Kulcsszavak: trend PC Windows Vista

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32