Megosztja az iPhone nevet a Cisco az Apple-lel

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 22. 16:39
Az Apple és a Cisco megállapodásra jutottak a márkajogi vitában, s a jövőben mindkét vállalat használhatja az iPhone nevet.
A számítógépgyártó és a távközlési hálózatépítő képviselői bejelentették, hogy sikerült peren kívüli megegyezésre jutniuk, s ennek értelmében a jövőben mindkét vállalat forgalomba hozhat majd iPhone névre keresztelt termékeket.

Mint ismeretes, az Apple januárban bemutatta az elmúlt évek leginkább várt fogyasztói elektronikai készülékét, az érintőkijelzős iPhone-t, azonban röviddel ezután a márkanév jogos tulajdonosa, a Cisco benyújtotta keresetét Steve Jobs vállalata ellen. A világ legnagyobb távközlési és számítógéphálózat-építője ugyanis még 2000-ben felvásárolta az Infogear Technology céget, amely már évekkel azelőtt levédette a vita tárgyát képező nevet, a Cisco egyik leányvállalata, a Linksys pedig 2006 végén mutatta be ugyanezen névre keresztelt internetalapú telefonjait. A felperes képviselőinek elmondása szerint az amerikai számítógépgyártó megkereste őket az iPhone márkanév ügyében, azonban röviddel a Macworld konferencia előtt abbamaradtak a tárgyalások.

Az Apple-nek azonban sikerült elkerülnie a pereskedést, ugyanis kiegyezett a Ciscóval a márkanév használatát illetően, sőt a jövőben biztonsági és az interoperabilitást érintő kérdésekben is együttműködik majd a két vállalat. A felek a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Az Apple nyáron piacra dobja az iPhone-t az Egyesült Államokban, Európában pedig a negyedik negyedévben kezdik meg annak forgalmazását.
Kulcsszavak: Apple mobiltelefon Cisco

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55