Hogyan uraljuk a mélységélességet? Hat tipp

Széles Csongor, 2007. március 8. 13:01
A mélységélesség az egyik legfontosabb olyan tényezője a fényképnek, amely nagymértékben meghatározza a felvételek hangulatát. Ezen túl a kompakt fényképezőgépekről DSLR-re váltó amatőr fotósok számára ez okozza a legtöbb gondot. A DSLR fényképezőgépekkel ismerkedők az első hetekben bizony csalódottan pislognak a rosszul fókuszált képek láttán. Minden kezdet nehéz - halljuk mindenkitől. Így igaz, kis türelemmel azonban viszonylag gyorsan megtanulhatjuk ellenőrizni a mélységélességet, és később jókat fogunk nevetni az első hetekben készített fotókon, ahol a barátunk arca homályos és a háttér tűéles.
A mélységélesség azt a fókuszponttól számított távolságot jelöli, amelyen belül a képen látható tárgyak élesek. A nagy mélységélesség azt jelöli, hogy a fényképen szinte minden részlet éles, míg a kis mélységélesség azt jelenti, hogy sokkal kevesebb az éles részlet. Hogy melyiket válasszuk, arra nincs nyerő recept, hiszen ezek eszközök, amelyeket használni kell, vagyis alárendelni a fotós céljainak. Bizonyos esetekben a mélységélesség szokatlan használata művészibbé teheti a fényképet, ugyanis segítségével a néző tekintetét oda irányítjuk, ami szerintünk fontos a képen.

Négy fontos tényező határozza meg a mélységélességet: 1. az objektív blendéje vagy rekesze, 2. a fókusztávolság, 3. a tárgytávolság és 4. a film vagy a szenzor mérete. Az világos, hogy a film vagy a képérzékelő méretén képtelenek vagyunk változtatni. A fókusztávolság és a tárgytávolság is viszonylag rögzített, hiszen a választott kompozíciótól függ. Vagyis az esetek legnagyobb többségében a leginkább a blende határozza meg a fotó mélységélességét.

Mindenekelőtt tisztázni kell a következőket: a nagy blende, vagyis a kis F szám kis mélységélességet, a kis rekesz, vagyis nagy F szám nagy mélységélességet produkál. Jöjjenek a tippek:

  1. Tudatos blende-választás - A nagy rekesz (kis F szám) kis mélységélességet, míg a kis rekesz (nagy F szám) nagy mélységélességet hoz létre. Ha a témát le akarjuk választani a (zavaró) háttérről próbáljunk a lehető legnagyobb blendével fotózni (azaz válasszunk F2,8-t, F4-t vagy F5-t). Ezt a megoldást szelektív fókusznak is nevezik. Ha pedig azt szeretnénk, hogy minden éles legyen a képen, akkor válasszunk kisebb rekeszt, azaz állítsuk a blendét F16-ra vagy F22-re.
  2. Ne essünk túlzásba! - Ha mindent tűélesnek kívánunk látni, akkor kis rekeszt válasszunk. De nem szabad túlzásba vinni! Ha túl szűk blendét választunk, az élesség látja kárát, a kép éppen ellenkezőleg, homályos lesz. Vagyis addig rekeszeljünk, amíg elérjük a kívánt hatást és ne tovább. Kísérletezni természetesen mindig érdemes. és ki kell tapasztalni, hogy az objektív a különböző rekeszbeállításoknál milyen képet rajzol, hiszen így "éles" helyzetekben is nagyobb magabiztossággal fotózunk majd.
  3. Fókuszpont - A mélységélesség a fókuszpont előtt és mögött rajzolódik ki. A mélységélesség általában a fókuszpont mögött nagyobb, mint a fókuszpont előtt. Ezt érdemes észben tartani, és inkább élesítsünk a harmadolási szabály szerint és ne a kép felezővonalára fókuszáljunk, így természetesebb, tetszetősebb lesz a látvány.
  4. Használjunk állványt - Azt is tudnunk kell, hogy ha a nagyobb mélységélesség érdekében kisebb blendét választunk, akkor kevesebb fény éri a filmet vagy a képérzékelőt és ilyenkor helyes expozíció nagyobb érzékenységű filmet/szenzort és hosszabb exponálási időt követel meg. Az ISO növelésével azonban nagyobb lesz a képzaj is, így egy bizonyos ISO értéken túl inkább csak a záridőt növelhetjük. Ha nagy záridővel fényképezünk szükségünk lesz állványra (vagy optikai képstabilizátorra), különben minden felvétel bemozdul.
  5. Mélységélesség-előnézet - Amikor a tükörreflexes fényképezőgépek keresőjébe nézünk, akkor az objektíven keresztül nézzük a világot. Így könnyebben meg tudjuk állapítani, hogy a kompozíció és a kiválasztott fókuszpont milyen hatással lesz a felvételre, de az ugyanitt látható mélységélesség becsapós. Amikor a keresőbe nézünk, a választott blende értékétől függetlenül az objektív legnagyobb rekeszével megalkotott képet látjuk. Az újabb tükörreflexes fényképezőgépek ezért rendelkeznek egy mélységélesség-előnézet funkcióval is, amely a gomb megnyomásával a választott értékre állítja a rekeszt, így pontosan megítélhetjük, hogy milyen lesz a valódi mélységélesség. Ilyenkor kicsit sötétebbnek látjuk a keresőben a képet, hiszen kevesebb fényt jut a fényképezőgépbe, de ennek ellenére látnunk kell a képet, hacsak nem állítottunk túl kis rekeszt, ami miatt elsötétülhet a keresőben látott kép.
  6. Fókusztávolság - Ahogy fentebb említettük, a fókusztávolságot elsősorban a választott kompozíció határozza meg, de azzal is számolni kell, hogy jelentős hatással van a mélységélességre is. A nagyobb fókusztávolságú objektívek (pl. 200 mm) kisebb mélységélességet rajzolnak, mint a rövidebb fókusztávú (pl. 35mm) objektívek. Vagyis ha egy bizonyos mélységélesség a cél, lehet hogy a blende mellett a fókusztávolságon is "állítani" kell.

Ezek lennének az alapvető tippjeink a mélységélesség "kézben tartására". A legpraktikusabb, hogyha a fényképezőgépet rekesz előválasztás (A) módra állítjuk (ha van ilyen állítási lehetőség) és elkezdünk fotózni. A legjobb ugyanazt a témát többször, több beállítás mellet fotózni, vagyis változtassunk a blendén, a fókuszponton, és a fókusztávolságon is (használjunk zoomobjektívet, vagy ha lehetőség van rá, sorra próbáljunk ki több fix fókusztávú objektívet is). Ha filmre fotózunk, írjuk le a beállításokat, ha pedig digitális képeket készítünk, akkor nézzük meg az EXIF információt. Ha rendszeresen fotózunk, gyorsan kialakul majd bennünk a rutin!
Kulcsszavak: fotó +gyakorlat

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

A Sony bejelenti második generációs zászlóshajóját, az Alpha 1 II fényképezőgépet

A Sony bemutatja a második generációs Alpha 1 II zászlóshajóját, egy új full frame, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépet, amelyet a Sony legmodernebb AI feldolgozóegységével működik. A fényképezőgép körülbelül 50.1 megapixel (MP) effektív felbontású érzékelővel rendelkezik, akár 30 fps sebességgel, AF/AE-követéssel képes elsötétedésmentes sorozatfelvételt készíteni, torzításmentes zárral van ellátva, és továbbfejlesztette a képtisztaságot a közép- és magastónusok érzékenységénél. 

2024. november 21. 20:54

Az új Sony objektív nagy felbontást, gyönyörű bokeh-t és fejlett autofókuszt kínál

A Sony bejelentésével új utat tör: az FE 28-70mm F2 GM prémium E-bajonettes objektív a teljes zoomtartományban nagy, F2-es rekesznyílással büszkélkedhet, így gyönyörű bokeh-t, nagy felbontást és egyedülálló autofókuszt biztosít állóképekhez és videófelvételekhez, nem beszélve a prímobjektívek minőségével vetekedő élességről és kontrasztról. 

2024. november 21. 19:31

Susan Meiselas nyerte az Outstanding Contribution to Photography díjat

Susan Meiselas kapja a Sony World Photography Awards 2025 rangos Outstanding Contribution to Photography díját, az elmúlt öt évtizedben a médiára gyakorolt hatásának elismeréseként. A mélyen elkötelezett megközelítése miatt ünnepelt Meiselas erőteljes munkásságot hozott létre, és a dokumentarista fotográfiáról alkotott elképzeléseit az emberek közösségükben való éleslátó ábrázolásával bővítette. 

2024. november 12. 19:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32