5G-s technológiákat mutat be az Ericsson a Kutatók Éjszakáján
Tizedik alkalommal vesz részt az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakája programsorozatban. A távközlési rendszerek vezető szállítójának számító Ericsonnál korunk legfontosabb kommunikációs technológiái terén folynak kutatások és fejlesztések, így a cég hazai központjában, az Ericsson Házban idén is ezekkel a technológiákkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
2019 hívószava az 5G, így a Kutatók Éjszakáján is főszerep jut az új hálózat nyújtotta alkalmazási területeknek; élő teszthálózaton működő demókon mutatják be előadóink, mi minden várhatunk az 5G-től. A látogatók emellett bepillantást nyerhetnek a kutatói és mérnöki munka minden részletébe, és szórakoztató módon ismerhetik meg az oktatás – alapkutatás – alkalmazott kutatás – ipari megvalósítás teljes láncolatát, miközben izgalmas kísérleteket, új prototípusokat és bemutatókat tekinthetnek meg. A csúcstechnológián túl is számos más érdekesség várja a látogatókat: BME-vel közös tudományos projektek, középiskolai tanárok egész estét betöltő látványos fizikai kísérletei, a leginnovatívabb fiatalok bemutatói, de még programozás tanítás is lesz gimnazista lányok számára. Az Ericsson Házban az idén is több mint 60 program várja a látogatókat.
Középpontban az 5G
Az Ericsson eszközökre épülő élő 5G campushálózaton öt demó fut majd. A Mobil ultrahang bemutató azt demonstrálja, hogy az 5G hálózatok speciális képességei hogyan képesek segíteni egy mentőautóban dolgozó szakszemélyzet munkáját. Láthatjuk, hogy miként hajtható végre akár egy esetkocsiban ultrahangos vizsgálat úgy, hogy a vizsgálatot végző orvos egy távoli kórházból egy 5G-vel üzemelő haptikus kesztyűvel vezeti a mentős kezét.
Egy másik látványos bemutatóban ipari robotkarok egy logikai játékot, a Hanoi tornyait játszva mutatják meg, hogy az 5G és az Edge Cloud miként nyújt alacsony késleltetésű kommunikációs lehetőséget. A robotok vezérlését végző központi szerver az 5G hálózat gyorsaságának köszönhetően valós időben bírálja felül azok működését. A technológia nagyban az ipari termelés automatizálása során is alkalmazható. Szintén az ipari robotikában rejlő lehetőségeket hivatott bemutatni az a „robotpók”, mely felhőben található hangelemző algoritmus segítségével bármilyen zeneszámra tud táncolni, ez jól reprezentálja az alacsony késleltetés fontosságát az ipari automatizálás és az ipari robotika szempontjából.
Az 5G által támogatott AR technológia lehetőségeit mutatja be a demó, melyben a látogatók egy valódi városrész digitális másolatának “élő” AR megjelenítését látják. Az ebben a környezetben elhelyezett épülettervekről eldönthető, azok hogyan illeszkednek a létező városképbe. Szimulálható többek között a szélmozgás az új épületek hatására. Az AR modell segítségével körbejárhatók az épületek, sőt be is lehet menni a tervezett épületekbe körülnézni. Az AR modell mellett egy VR headset segítségével a látogatók az utcaszintről is megnézhetik az épületeket.
Ha a hétköznapi tárgyak számára is lehetővé tesszük a látást, az nagyon izgalmas, új lehetőségeket rejt magában. A gépi látás azonban nagyobb számítás, energia és (az akkumulátorok miatt) helyigényes a mobil eszközök számára. Ha valós időben, kritikus rendszerek számára akarjuk ezt lehetővé tenni, a távoli, nagy adatközpontok felhasználása sem mindig lehetséges. Itt jön képbe az 5G és az elosztott felhőszolgáltatás, amivel lokálisan tudunk nagy számítási kapacitást igénylő feladatokat ellátni. Az „Internet of Eyes” demó bemutatja, hogy az 5G és a mesterséges intelligencia által létrehozott gépi látás milyen lehetőséget rejt magában.
Ugyanakkor az 5G nem csak az ipar és egyéb technológiai területeken lesz hasznos, a hétköznapi felhasználók számára is komoly előnyöket nyújt a hipergyors és alacsony késleltetésű hálózati kapcsolat. Ezt mutatja be az Ericsson cloud gaming demója, amivel a felhasználók a 5G hálózaton a felhőben játszhatnak a legnépszerűbb futballszimulátor azon a napon piacra kerülő változatával.
Az 5G-n túl
Az 5G természetesen nem az egyetlen technológia, amivel az Ericsson foglalkozik, így a Kutatók Éjszakáján is megjelenik számtalan további ericssonos technológiai bemutató, illetve az vállalat hazai technológiai inkubátora, az Ericsson Garázs projektjei is. Emellett, idén is megnyílik a látogatók előtt a világhírű tesztlabor, ahol az eszközök fejlesztése, tesztelése a teljes európai mobilhálózatot modellező rendszeren zajlik. Az érdeklődők megismerkedhettek a kutatók hobbijaival és több, az Ericsson és a BME együttműködésében megvalósuló projekttel is. Az általános iskolás és gimnazista lányokat a számítástechnika és a programozás rejtelmeibe beavató projekt, a Skool is az Ericssonban mutatkozik be.
Nem maradhatnak el a látványos fizikai kísérletek sem, amelyeket Ericsson-díjas tanárok, „Öveges Tanár úr utódai” mutatnak majd be. Ezek az egészen egyszerű, akár otthon, könnyen elérhető eszközökkel végzett tesztektől, egészen az elektromossággal, vagy éppen repüléssel, rakétákkal kapcsolatos kísérletekig terjednek.
Az Ericsson Házban mutatkoznak be a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesei. Az ő bemutatóikból megtudhatjuk mi foglalkoztatja a jövő kutatóit. Kifejezetten előremutató „találmányokat” ismerhetnek meg az érdeklődők, legyen szó akár okos eszközökkel felszerelt molycsapdáról, automatizált növénygondozó rendszerről, vagy éppen a nagy mennyiségű adatot gyűjtő szenzorok segítségével a legtisztább levegőjű útvonalat megtaláló navigációs eszközről.
Kapcsolódó cikkek
- A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G
- A várakozásokat túlszárnyalva terjed az 5G
- Mit hoz nekünk az 5G? - Átfogó fogyasztói kutatás az Ericssontól
- Az Ericsson és a Swisscom elindította az első európai kereskedelmi 5G hálózatot
- Az ABB és az Ericsson tovább erősíti kapcsolatát
- Az Ericsson Ipar 4.0 technológiákat támogató megoldást vezet be
- A HTC VIVE Focus Plus továbbfejlesztett lencsékkel érkezik
- Az Ericsson tovább gyorsítja 5g-s fejlesztéseit
- Az Ericsson már 2019-ben világszerte elindítja az 5G szolgáltatást
- Az Ericsson kibővített 5G platformja lehetővé teszi a gyors, zökkenőmentes átállást
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A TikTok és a YouTube a tinédzserek első számú mobilos platformja
Mintegy négy órát töltenek telefonjuk képernyője előtt egy átlagos napon a 16–35 évesek, ennek csaknem felét közösségi médiumok alkalmazásai teszik ki – egyebek mellett ez derült ki az NMHH friss kutatásából. A fiatal felnőttek digitáliseszköz-használati szokásait vizsgáló reprezentatív tanulmány a megszokott online kérdőíves felmérés mellett szoftveres adatgyűjtéssel, objektív készülékhasználati adatok elemzésével is dolgozott a minél megbízhatóbb eredmények érdekében.
A jövő programozói versenyeztek
A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).