Kötélpálya műholdaknak
MTI Sajtóadatbank, 2007. április 2. 07:50
A Föld körüli pályán kifeszített kötéllel akarjál amerikai tudósok a műholdak pozícióját korrigálni, s a technika teszteléséhez most három mini műholdat bocsátanak fel, amelyeket közül kettőt egy kilométer hosszú kötél köt össze - adta hírül amerikai források alapján a Die Welt című német napilap internetes kiadásában.
A NASA, az amerikai űrhajózási ügynökség már szert tett bizonyos tapasztalatokra, ugyanis 1994-ben egy 20 kilométer hosszú kötél öt nap után elszakadt az űrben, valószínűleg egy mikrometeorit taláta el. Ugyanakkor az 1997-ben felbocsátott négy kilométeres kötél majdnem tíz évet kibírt.
Bob Twiggs, és más kutatók a kaliforniai Stanford egyetemről olyan kísérletet készítenek elő, amelynek során a felbocsátandó három mini műhold közül kettőt egy kilométer hosszú kötél kapcsol össze, míg a harmadik a tervek szerint az összeköttetés mentén mozog.
A tudósok arra kíváncsiak, mennyire stabilan mozog a Föld körüli pályán a három műhold, és kibírja-e most a kötél a mikrometeoritok támadásait. (A mikrometeoritok mikroszkopikus méretű, de egy autó tömegével rendelkező részecskék, amelyek szakértők vélemény szerint arra is képesek, hogy megrengessék a Földet, amikor becsapódnak.)
"Ha ezt meg akarjuk csinálni, akkor pontosan előre kell látnunk a várható mozgásokat, és ellenőriznünk kell azokat"- nyilatkozta Rob Hoyt, a kötelet gyártó cég vezetője a New Scientist című tudományos magazin online kiadásában.
A műholdakat várhatóan április 17-én bocsátják fel a kazahsztáni Bajkonurból. Méretük nem haladja meg egy cipős dobozét, és 750 kilométer magasan a néhány milliméter vastagságú kötél két végén lesz két műhold, míg a harmadik úgy mozog közöttük, ahogy egy kötélpályán a gondola. Az egy kilométeres utat az előzetes becslések szerint egy hét alatt teszi meg műhold.
Mindhárom műhold "fedélzetén" lesznek navigációs műszerek, hogy a pontos pozíciót meghatározzák, így a tudósok a Földről figyelemmel kísérhetik, feszül-e a kötél, illetve hol tart a harmadik műhold. A "gondolában" lesz egy kamera, amely a kötél állapotát, esetleges sérüléseit mutatja. A kötélnek hálószerű struktúrája van, hogy ellenálljon a meteoritok becsapódásainak. A kutatók szerint a jövőben ilyen kötéllel lehetne módosítani a műholdak pozícióját, például akkor, ha a szatellit veszít a magasságából. Ezzel ugyanis jelentős költséget és üzemanyagot lehet megtakarítani - olvasható a Die Welt című hamburgi lap online kiadásában.

Kapcsolódó cikkek
- Elektromos árammá alakítja a processzor-hőt egy új találmány
- Beszélő papírt fejlesztettek ki
- Európai konzorcium épít műholdas kommunikációs rendszert az Emirátusokban
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- Xerox: Színmódosítás hangutasításra
- Múzeumban az ős-Dell
- Globális kutatóhálózatot indított az EMC
- Veszélyben az európai GPS
- Mind az 1,8 millió ismert fajt felsoroló internetes enciklopédia
- Xerox technológia számítógépes tartalmak egyszerűbb színkezeléséhez
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
legfrissebb cikkei
Jövőre is farag az inflációból a Vodafone
2024. 12. 21
Ezért olyan drága a dubaji csokoládé
2024. 12. 21