Qwerty billentyűzetes hivatalos kiegészítő az Xbox 360-hoz

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 10. 22:32
A tegnap bejelentett Microsoft döntés kihasználásához, miszerint a cég játékkonzolján is elérhető lesz a Windows Live Messenger, logikus módon kell valamilyen felület, amin gépelni lehet, így a vállalat újszerű módon ötvözte a billentyűzetet a játékvezérlővel.
Ahogy a Sony Playsation3 is szeretne több lenni egy egyszerű videojátéknál, ugyanez elmondható az Xbox 360-ról is. A korábbi Xbox Live mellet májustól a többszáz milliós Windwos Live Messenger is elérhető a konzolon keresztül, újabb vonzerőt generálva a készülék irányában. A billentyűzet kérdése azonban eddig megoldatlan volt. Ez természetesen szükséges az azonnali üzenőszolgáltatásokhoz, de nem természetes tartozék az Xboxnak. A Microsoft újítása abban áll, hogy külön billentyűzet helyett egy vezérlővel egybeépített kiegészítőt adott ki. Ez újabb érv a játékkonzol-tulajdonosok számára, hogy megvegyék a Qwerty kiosztású eszközt, hiszen egyben egy tartalékvezérlőt is kapnak a pénzükért. A termék másik különlegessége, hogy állítólag vezetéknélküli, bár ezt még nem erősítették meg, azt már igen, hogy még nyár előtt piacra dobják.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32