Cukorral üzemelő mobilakkumulátor

Genda Csongor Zoltán, 2007. április 16. 20:30
Amerikai tudósok olyan akkumulátorcellát fejlesztettek ki, amelyet nem villanyárammal, hanem cukoralapú készítményekkel lehet feltölteni.
A Saint Louis-i egyetem kutatói már évek óta dolgoznak egy olyan akkumulátor kifejlesztésén, amely alkalmas a cukor energiává való átalakítására. A szakembereknek végre sikerült elkészíteniük egy bélyegnagyságú prototípust, amelyet rácsatlakoztattak egy PDA-ra, és így demonstrálták, hogy az új megoldás valóban működőképes.

A kutatók szerint ezen technológia alkalmazásával a jövőben bármilyen magas cukortartalmú folyadékkal (pl. üdítőitalok) üzemeltetni lehet majd az olyan hordozható készülékeket, mint a laptop vagy a mobiltelefon. Az úttörő kísérletekben részt vevő szakemberek úgy tartják, hogy az általuk kifejlesztett energiaegységek háromszor-négyszer hosszabb ideig üzemelnek, mint a jelenleg használatos lítium-ionos akkumulátorok. Amennyiben az egyetem munkatársai jól haladnak a fejlesztésekkel, úgy előreláthatólag három-négy éven belül megkezdik a termék sorozatgyártását és kereskedelmi forgalmazását.
Kulcsszavak: akkumulátor

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32