A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
Pörneczki Tamás, a Siemens Zrt. ágazati igazgatója elmondta: Magyarországon ez az első önkormányzati munkájuk, de Németországban már vannak hasonló projektjeik. A magyar közigazgatás területén ettől függetlenül végeztek már fejlesztési munkákat, így az okmányirodai rendszer kialakításában is részt vettek.
A Siemens IT Services and Solutions fővállalkozásában megvalósult rendszer fejlesztésében partnerként működött közre a Siemens PSE Kft. A vállalat Szegeden működtet egy 100 fős fejlesztőbázist, amelynek munkatársaira alapult a szegedi e-önkormányzati rendszer fejlesztése is.
A közbeszerzési eljárás során 14 szempontot vizsgáltak; a Siemens mellett az Online Üzleti Informatikai Rt., a MÁV Informatikai Kft. és a Megatrend Rt. pályázott.
A fejlesztést a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 540 millió forinttal, a Belügyminisztérium 78 millió forinttal támogatta. Szeged városa 52 millió forintot különített el.
A www.szegedvaros.hu oldalon 11 hivatali ügyviteli modul, 34 ügyintézési szolgáltatás található, 23 a kis- és középvállalkozások számára. A rendszert jövőre csaknem 21 ezer vállalkozás és több mint 160 ezer ember érheti el saját és nyilvános hozzáférési pontokon keresztül.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.