Új, az elektronikus elérésre alapozott stratégiát hirdet az OSZK

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 4. 10:30
A gazdasági megszorító intézkedések ellensúlyozására a szolgáltatások elektronikus elérését kívánja fejleszteni az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) - közölte Monok István főigazgató csütörtökön, Budapesten.
Az OSZK a 2013-ig érvényes új stratégiája szerint az elektronikus, interneten elérhető, illetve számítógéppel használható szolgáltatásait kívánja nagymértékben bővíteni - mondta a főigazgató azon a sajtótájékoztatón, amelyen kihirdették az intézmény által meghirdetett Lázár Ervin-rajzpályázat eredményét.

Monok István az újítás okaként az új technikai környezetet és olvasói igényeket, valamint a gazdasági körülményeket jelölte meg, utalva arra: a megszorítások miatt a könyvtár nyitvatartási ideje rövidebb lett, a napijegyet pedig megszüntették, legalább fél évre be kell iratkozni.

Az OSZK az idén 300 millió forinttal (5 százalékkal) kevesebb támogatást kap, mint tavaly.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a könyvtár két alapfunkciója, a gyűjtés és a megőrzés mellett erősebben koncentrálnak az intézmény kincseinek bemutatására.

A bibliotéka elektronikus elérhetősége azért is fontos, mert így azok a gyerekek is hozzáférnek az állományhoz, akik koruknál fogva még nem iratkozhatnak be a központi könyvtárba - mondta Bánkeszi Katalin címzetes igazgató.

A legnépszerűbb új szolgáltatások közül kiemelte a tavaly bevezetett elektronikus cikkmásolat készítését, és szólt arról, hogy hamarosan megkezdik az elektronikus könyvek készítését. A CD-re írt könyveket az olvasók egyéni kérésére készíti el az intézmény, sőt a megrendelést is elektronikus úton lehet majd eljuttatni az OSZK-ba. Kiemelte, hogy néhány éven belül szeretnék megvalósítani, hogy a könyvtár összes szolgáltatása elektronikusan elérhető legyen.

Kádas János, az OSZK digitalizációs osztályának vezetője elmondta, hogy a tíz éve működő elektronikus gyűjtemény csaknem négyszázezer objektumot tartalmaz, és évente mintegy kétezer címmel bővül.

A részleg tevékenysége kapcsán kiemelte a magyarságkutatással kapcsolatos dokumentumok és a Corvinák digitális feltöltését, terveik közül pedig a keresési lehetőséget biztosító képadatbázist és a magyar nyomdászattörténetet feldolgozó anyagot.

Szintén a könyvtár elektronikus fejlesztései közé tartozik a Lázár Ervin meséit, valamint a meseíró halála után, gyerekek által készített rajzokat tartalmazó weboldal.

Az OSZK által februárban meghirdetett Lázár Ervin-rajzpályázatra érkezett 343 alkotásból létrehozták a Lázár Ervin Virtuális Kiállítást. A 10-18 éves diákok számára kiírt versenyen négy kategóriában hirdettek eredményt csütörtökön.
Kulcsszavak: kultúra

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55