Hangos térképpé válik a Google Earth

Kiss Ádám Zoltán, 2007. május 10. 21:04
Bármilyen furcsán is hangozzék, az egész világot feltérképező műholdfelvétel alapú Google Earth a jövőben az adott helyre jellemző hangokat is tartalmazza majd.
A teljesebb élmény és az internet illetve a ma már többnyire multimédiás számítógépek által nyújtott lehetőséggel élve a Google hangokat rendel hozzá egyre pontosabbá váló felvételeihez. Az újfajta környezet által kínált lehetőségek kihasználása tulajdonképpen nem új, gondoljunk csak a sűrűbben lakott területek épületeinek gombnyomásra megjelenő 3D-s modelljére. Ezt a folyamatot viszi tovább a Wild Sanctuary nevű kaliforniai céggel kötött megállapodás. A vállalat világszerte 3500 helyről gyűjtött be hangos tájképeket, tehát nem népdalokra gondoljunk, hanem jellemző városzajokra. A vállalat elnöke, Bernie Krause 40 éve gyűjt hangokat, eddig 15000 állathangot városi és tengeri felvételt gyűjtött össze. A cél a teljesebb élmény elérése, a hosszú hónapokig kiküldetésben levő alkalmazottak például honvágyuktól vezérelve nem csak szülőhelyüket, az épületeket, és azok térbeli modelljét nézhetik meg, de a hangok bekapcsolásával kicsit otthon is érezhetik magukat. A megállapodás anyagi részleteit még nem tisztázták le véglegesen, így egyelőre nem tudható az sem, hogy pontosan mikor lesz elérhető az új szolgáltatás a Google Earth-ön belül.
Kulcsszavak: Google onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32