AMD: 45 nm-es szilíciumlap és elbocsátások

Milkovits Gábor, 2007. május 11. 07:17
Az AMD bemutatta a nyilvánosságnak első 45 nanométeres eljárással készült, 300 mm-es szilíciumlapját, egyúttal pedig bejelentette, hogy mintegy 430 dolgozóját építi le világszerte.
A 30 cm átmérőjű, „Typhoon” kódnevű ostyán lévő 45 nm-es csipek kombinálják a logikai és az SRAM memória-áramköröket. Phil Hester, az AMD műszaki igazgatója a sajtónak elmondta, hogy a cég 45 nm-es programja a tervek szerint halad, így a technológián alapuló lapkák sorozatgyártását 2007 vége felé kezdik meg, a forgalmazás pedig 2008 közepére várható.

Az AMD a napokban egy a fentinél kevésbé kellemes bejelentést is kénytelen volt megtenni, amely 430 dolgozójának elbocsátásáról szól. A leépítés a kereskedelmi, a marketing, az adminisztratív, és a tervezési részlegeket érinti világszerte. A 430 fő a teljes 16 ezres dolgozói létszámnak mindössze a 2,6%-át teszi ki, kérdés azonban, hogy a mostanit nem követik-e majd további elbocsátások. Az intézkedés a hivatalos indoklás szerint az ATI felvásárlását követő szükségszerű lépés, azonban nyilvánvaló, hogy a processzorgyártó utolsó negyedévi negatív üzleti eredménye is szerepet játszik benne. Az AMD az idei első 3 hónapban 611 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben tavaly ilyenkor még 185 milliós profitot termelt.
Kulcsszavak: AMD processzor +céginfo

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be. A felmérés fontosabb megállapításai az alábbiakban olvashatók.

2024. december 6. 18:14

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32