Legálisan másolhatók lesznek a Blu-ray/HD DVD filmek?

Milkovits Gábor, 2007. május 24. 20:06
A technológiai cégeket, valamint egyes filmstúdiókat tömörítő és az AACS másolásvédelmi rendszert felügyelő AACS LA azt szeretné elérni, hogy a felhasználók korlátozott mértékben másolatokat készíthessenek Blu-ray vagy HD DVD lemezeikről.
Az AACS LA, amely olyan tagokat tudhat magáénak, mint az IBM, a Microsoft, a Sony, illetve a Warner Bros. és a Disney filmstúdiók, azzal szeretné vonzóbbá tenni a kéklézeres lemezen forgalmazott HD tartalmakat, hogy engedélyezné 2 példány másolat készítését az ilyen filmekről.

Michael Ayers, a szervezet képviselője a sajtónak elmondta, hogy az egyik legális kópiát biztonsági másolatként lehetne felhasználni a lemez sérülésének esetére, míg a másik arra szolgálna, hogy ne csak kéklézeres DVD-lejátszón, hanem mondjuk merevlemezes videókészüléken vagy médiaközpontú PC-n is le lehessen játszani a vásárolt nagyfelbontású filmeket. Ayers szerint persze így is adva lenne annak a lehetősége, hogy a másolatokat odaajándékozzák a szomszédnak vagy a barátoknak, a stúdiók azonban amúgy is beépítenek némi felárat a kalózkópiák okozta veszteségek miatt, ezek száma viszont a lépéssel csökkenhetne.

Az intézkedés fő előnye az érdekelt iparágak számára az lehetne, hogy kifoghatnák a szelet a DRM fő ellenfeleinek vitorlájából, akik leggyakrabban azzal érvelnek, hogy a másolásvédelem megakadályozza a tartalmak szabad kezelését, például többféle eszközön való lejátszhatóságát. Annak idején a DVD-John néven elhíresült hacker is ezzel tudta megvédeni álláspontját a bíróságon, miáltal a hagyományos DVD lemezek másolásvédelme legálisan megkerülhető lett. A cégek éppen ezt szeretnék most elkerülni, a leghevesebb ellenállásba ugyanakkor várhatóan a többi filmstúdió részéről fognak ütközni.
Kulcsszavak: HD DVD Blu-ray

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32