Baleseteket előre jelző mobil
Az Oki Electronic nevű cég kifejlesztett egy olyan mobiltelefont, amely a beépített DSRC-moduljának köszönhetően érzékeli a gyalogos közvetlen környezetében lévő járműveket, és szükség esetén tudatja a felhasználóval, hogy egyik vagy másik gépkocsi túl közel került hozzá, ezáltal pedig elejét lehetne venni a sokszor végzetes kimenetelű baleseteknek. A DSRC-alapú rövid hatótávú mikrohullámú, többek között útdíjbeszedésre szolgáló adóvevőket újabban számos közlekedési eszközbe szerelik be. A japán gyártó a Safety Mobile Phone fantázianévre keresztelt készüléket ellátta egy DSRC-, valamint egy GPRS-modullal is, melyek közül előbbi a közeledő autót figyeli, utóbbi pedig a gyalogos helyzetét határozza meg, a mobil pedig a kapott adatok alapján kiszámolja a jármű és a felhasználó közötti távolságot.
Az Oki Electronic képviselői arra vonatkozó információval nem szolgáltak, hogy cégük mikor dobja piacra az ezen technológiát alkalmazó mobiltelefont.
Kapcsolódó cikkek
- HTC mobiltelefon érintős képernyővel
- SGH-E590: Újabb designer készülék a Samsungtól
- 29-én mutatkozik be az iPhone
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- Samsung "miniszoknya" telefon
- Mobilfunkciós mp3-lejátszó
- Három új Nokia telefon
- Nagyképernyős Fujitsu mobil
- Vihart és villámot előre jelző mobil
- Klasszikus mobiltelefon a Nokiától
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A legtöbben Black Fridayre várnak a vásárlással, a HONOR pedig ebben is segít
Már nagyban dübörögnek a Black Friday akciók, amikből a HONOR is jelentősen kiveszi a részét. Ez nem meglepő, elvégre legfrissebb kutatásából kiderül, hogy az emberek 88%-a – még ha nem is mindig, de – vár az akciókig, mielőtt lecsapna termékekre.
Életmódváltás a kényelem jegyében a hosszú téli hónapokban
Ahogy a napok egyre hidegebbé válnak, sokkal több időt töltünk a négy fal között. Legyen szó munkáról, olvasásról vagy a kedvenc sorozatunk streameléséről, ennek az extra képernyő előtt töltött időnek gyakran megvan az ára: szemünk kiszárad és elfárad, illetve egyéb kellemetlenségeket is tapasztalhatunk a kijelzőknek való kitettség miatt. Manapság, amikor a digitális készülékek központi szerepet játszanak a mindennapi életben, mindennél fontosabbá vált, hogy olyan technológiát válasszunk, amely a jólétet helyezi előtérbe. A TCL NXTPAPER készülékek tökéletes megoldást kínálnak, hiszen a legmodernebb innovációt olyan funkciókkal ötvözik, amelyek célja a látás védelme és a digitális élmény fokozása.
Ingyenes, értékes eszközök a kisvállalkozók számára
A Rakuten Viber bejelentette egy sor olyan funkció bevezetését, amelyek lehetővé teszik a kisvállalkozások számára a költséghatékony növekedést. A sikeres görögországi és Fülöp-szigeteki indulás után a kisvállalkozások tulajdonosai a Viber világszerte több kulcsfontosságú piacán is ingyenesen létrehozhatják és közvetlenül kezelhetik a Viber üzleti fiókjaikat. Ez lehetővé teszi számukra, hogy bemutassák vállalkozásukat a Viberen, a felhasználók megtalálhassák őket az alkalmazás helyi kereséseiben, valamint kezeljék az ügyfeleikkel való interakciókat.
Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból
A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán – amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg – Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő lüktetése kapott zenei formát, újszerű módon megjelenítve és hallhatóvá téve azt a szerves kapcsolatot, amely a Telekom hálózatain keresztül az embereket szerte Európában összeköti. A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben.
Így parkolunk mi: hol és mennyit fizetnek a magyarok a várakozásért?
Országosan 720 forintot fizetnek átlagosan az autósok egy parkolásért, de 1000 forint alatt ritkán ússza meg az, aki Budapest belvárosában áll meg a járművével – derül ki a Simple mobilapplikáció statisztikájából. Több órát inkább a népszerű kirándulóhelyek és fürdők környékén várakoznak a magyar autósok, ezért vidéken a nyár számít kiemelt időszaknak parkolás szempontjából.