3GSM helyett Mobile World Show
A GSM World Congress először 1995-ben került megrendezésre, még Madridban, és a megjelentek javarésze az 1400 meghívott távközlési szakember és vezető közül került ki. A Barcelonába áthelyezett esemény 2001-ben, a harmadik generációs megoldások elterjedésével kapta a „3” előtagot, és ezzel párhuzamosan egyre több a sajtót vonzó termékbejelentésre és bemutatásra is sor került az eredetileg valóban kongresszusnak szánt rendezvényen. Idén már 50 ezer látogatója volt a 3GSM-nek, javarészt hétköznapi felhasználók, a kiállított termékek pontos számát pedig megbecsülni is nehéz volna.
A rendező GSM Szövetség célja, hogy a mobilcégek mellett minél több szereplőt odacsábítson az információ-technológiai, a szórakoztatóipari, és a pénzügyi szolgáltató iparágakból a kiállításra. Jövő februárban tehát a 3GSM Kongresszus helyett már a „Mobil Világkiállításról” tudósítunk majd Barcelonából.
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas tömegeket vonzott a budapesti Mobil Show
- Pénteken nyílik Budapesten a Mobil Show 2006
- Samsung GSM/CDMA hibrid mobiltelefon Kínában
- A nagyközönség választja ki az év mobiltelefonjait
- MMS-es szépségverseny a budapesti Mobil Show 2006-on
- Mobil Show Budapesten
- 2 milliárd GSM-, 100 millió UMTS-felhasználó világszerte
- Az év legjelentősebb mobiltechnológiai eseménye Barcelonában
- IFA 2005: LG-mobilújdonságok
- Calypso vezeték nélküli Wi-Fi/GSM-GPRS telefon