2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés

Kiss Ádám Zoltán, 2007. június 18. 20:44

Az Országgyűlés által, 18-án nagy többséggel elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a televíziózás területén a digitális átállás 2009-ben megkezdődjön, és 2011 végére befejeződjön Magyarországon.

Az Országgyűlés a digitális átállásról szóló törvényeket a négypárti támogatás miatt nagy többséggel fogadta. A döntés mindannyiunk életét alapvetően befolyásolja, hiszen az eddigi három országosan fogható analóg csatorna helyett akár 10 ingyenes program is elérhetővé válik az ígéretek szerint sokkal jobb minőségben. A kezdetben csak set-top digitális-analóg átalakítókkal fogható adás 2012-ig leváltja az analóg műsorszórást. Ez a televíziók és a szolgáltatók részéről is nagy erőforrásokat igényel. Nem mindenki tudja, hogy hazánkban már régóta folyik földfelszíni digitális műsorszórás.

Az Antenna Hungária Rt. adóberendezést telepített a Széchenyi-hegyi adóállomásához, majd 1999. július 9-én megkezdte az első hazai kísérleti adást. Kezdetben kölcsönberendezésekkel, majd 2001 októberétől saját eszközeivel folyamatosan sugározza a három közszolgálati műsort, illetve mérőjeleket a vizsgálatokhoz 1 kW kisugárzott teljesítménnyel. Az első vidéki DVB-T (digitális földfelszíni műsorszórás a VHF-UHF sávban EN 300 744) telephely 2002 májusában kezdte meg működését és a fővárosi adás jeleit sugározza a veszprémi-balatoni régióba. 2004 októberében egy üzemi feltételek között működő, 2 multiplexből álló 10 programot tartalmazó free-to-air kísérleti sugárzást indítottak be két budapesti és egy kab-hegyi adóval, az ebből szerzett tapasztalatok elengedhetetlenek lesznek az országos DVB-T sugárzás beindításához. A multiplexekben a tervek szerint a hazai és külföldi közszolgálati csatornák kapnak majd helyet, egyelőre a hazai közszolgálati csatornák (mtv, az m2, valamint a Duna TV) digitális földfelszíni sugárzására kapott engedélyt a hatóságoktól az Antenna Hungária.

A gyors bevezetés mindenki közös érdeke, és akár a teljes végfelhasználói IT piacot átszabhatja, hiszen könnyen csökkenhet a kábeles televíziós előfizetések fontossága, amikor az internetes adásokon túl a 10 adó a későbbiekben akár 30, vagy 80 csatornás földi sugárzással egészül ki. Ez azonban egyelőre csak elméleti lehetőség, mivel a az első magyar felhasználók szerint valóban elmaradt a szobaantennákra oly jellemző szellemkép, ám helyét a digitális tömörítés dekódolási hibáiból ismert kockázódás vette át rosszabb vételi lehetőségek esetén. A mostani döntés a teljes digitális földfelszíni sugárzás 2008-as pályázati kiírásait teszi lehetővé. A győztesek lesznek hivatottak megteremteni a műszaki feltételeket, kiépíteni a rendszert, és működtetni az új üzletágat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14