Teljes internetlefedettség a Hegyalja Fesztiválon
A szervezők idén két nyilvános és egy korlátozott elérhetőségű internet-helyszínt biztosítottak a látogatók számára. A legtöbben talán az idei legnevesebb előadó, a Sepultura koncertje miatt látogattak el a fesztiválra, de zenei érdeklődéstől függetlenül érezhető volt, hogy az internethozzáférés ma már elvárás szinten jelentkezik egy ilyen bejáratott, nagy fesztiválon, hiszen sokan e-mailek útján tartják a kapcsolatot a szülőkkel, ismerősökkel. A naprakész információáramlást a tavalyi évhez hasonlóan a Multi Café is támogatta, összesen Dell alapú rendszerrel. Ezen a helyszínen azonban koncertek is voltak, és a gépeket pultszerűen helyezték el, ami éppen megfelelő egy gyors üzenetváltáshoz. Akik ennél nyugodtabb, hosszabb online tevékenységre vágytak, azok a Port.hu online programmagazin támogatásával létrehozott internetsátorban találták meg, amit kerestek. Itt 11 kényelmesen elhelyezett gép várta a látogatókat. Hogy a szakmai és a látogatói igények ne gyengítsék egymást, külön sajtóközpontot szerveztek, külön gépekkel, EDUpresszó néven. Itt minden nap 10 és 22 óra között géphasználatot biztosítottak, vagy aki saját noteszgéppel érkezett, ráköthette számítógépét az internetre. A vasárnap hajnalig tartó tokaj-rakamazi rendezvény egyébként idén mind nézőszámban, mind sör-, üdítő- és ásványvízfogyasztásban rekordot döntött.
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!