Világméretű iPhone-átverés
A Panda Software vírus- és biztonságtechnikai laboratóriuma alig pár nappal ezelőtt „fogott el egy levelet”, amelyben egy újszerű és veszélyes támadás egyik komponense található. Az átverés a legnagyobb őrületet keltő iPhone-t vette célba.
Magyarországon is számos ún. phishing („adathalász”) jellegű támadás zajlott már le, melynek során a kiberbűnözők egy-egy bank weboldalát hamisították meg, hogy az odacsalogatott ügyfelek bizalmas adatait megszerezzék.
A mostani támadás ennél jóval veszélyesebb, ráadásul bonyolultabb is. A főleg emailben és weboldalakon keresztül terjedő trójai program célja, hogy minél több PC-t megfertőzzön, ám önmagában még nem feltétlenül veszélyes. A támadók azonban meghamisították az Apple iPhone-nal foglalkozó oldalát is; így azok, akik iPhone-t szeretnének rendelni, könnyen csapdába eshetnek.
A megfertőzött PC-kről leadott rendelés eredménye gyakorlatilag egy „nyílt meghívó a bűnözőknek a lakásunkba, amihez kulcsot is mellékeltünk”, jellemzi az esetet Sándor Zsolt, a Panda Software magyarországi igazgatója. Habár ez a veszély magyar gépeket még nem fenyeget (hiszen nagyon kevesen lehetnek azok, akik arra adják a fejüket, hogy az iPhone oldaláról rendeljenek egy ilyen drága készüléket), az eset azért elgondolkodtató. Sándor Zsolt szerint mindez egy trend része, amelyben a támadók sorra veszik a legnépszerűbb oldalakat, és a saját céljaikra használják őket.
Az iPhone világméretű hisztit váltott ki a „kütyükre” fogékony felhasználók körében, így az érintettek száma jócskán nőhet.
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.