Megkezdődhet a "100 dolláros" OLPC XO laptop gyártása

Milkovits Gábor, 2007. július 23. 14:54

Öt évvel az elképzelés meghirdetése után végre zöld utat kaptak az érintett hardvercégek a fejlődő országok gyermekeinek szánt „100 dolláros” XO laptop és alkatrészei sorozatgyártásának megkezdéséhez.

Korábban az OLPC projekt koordinátorai 3 millió darabos megrendelés esetén látták reálisnak a gyártás megindítását. Azt nem tudni, hogy ez a feltétel megvalósult-e illetve, hogy konkrétan mely országok rendeltek az első készülékekből, mindenesetre a mostani lépés eredményeként az első laptopok idén októberben eljuthatnak a fejlődő országokba. Walter Bender, az OLPC szoftverfejlesztésért felelős vezetője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, továbbra is fejlesztés alatt állnak egyes programok az XO-hoz, ám a gyártás beindítása mégis jelentős mérföldkő a projekt történetében.

Az eredetileg 100 dolláros laptopnak nevezett gépek végül is első körben egyenként 176 dollárba kerülnek majd a rendelő kormányoknak, akik aztán ingyen adják majd őket tovább az iskolás gyerekeknek. A későbbiekben csökkenteni szeretnék az AMD processzorral, erős napfényben fekete-fehérre váltó, nagy felbontóképességű színes képernyővel, hajtókarral feltölthető akkumulátorral, vezeték nélküli hálózati képességgel, és tartós műanyag borítással ellátott XO árát. Korábban az Intel és a Microsoft is kritizálta a készüléket szerintük lebutított képességei miatt, egy hete azonban a vezető processzorgyártó az OLPC alapítvánnyal közösen egy olyan közleményt adott ki, amelynek értelmében a technológia, valamint az oktatási tartalmak terén is együtt kívánnak működni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32