Óriás Apple-frissítés, 50 hiba javítása

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 1. 19:30

Az Apple kiadott egy meglepő méretű frissítőcsomagot, egy időben javítják a Mac OS X, a Safari és az iPhone hibáit.

Talán egyelőre nem a legtöbbeket érintő frissítés, de mindenképpen első a maga nemében az iPhone első frissítése. A v1.0 a telefon és hordozható multimédiás eszköz sok kritikával illetett biztonsági szintjét hivatott emelni, négy olyan hibát javít, melyek a készülék feletti teljes irányítás átvételét teszik lehetővé. További érdekesség, hogy a javítást szinte pontosan 24 órával az előtt adták ki, hogy a Black Hat biztonságtechnikai konferencián nyilvánosságra hoznák a készülék eddig felfedezett kiskapuit.

A Safari böngészőben a JavaScript által használt Perl Compatible Regular Expressions (PCRE) könyvtár hibája az egyik legfontosabb javított hiányosság, ez egy puffertúlcsordulásos jellegű hiba volt. Az iPhone megjelenésével jól látható a különböző szoftverek összefonódása, hiszen például az eddig eléggé elhanyagolt Safari böngésző a készülék hivatalos szörfalkalmatossága, így az iTunes-on keresztül ezt is frissíthetjük, beleértve a WebCore-t és a WebKit-et is. Természetesen a Safari önmagában is frissíthető, és ezt érdemes is megtenniük a felhasználóknak, mivel hibái a Windows XP és Windows Vista alatt futtatva is ugyanúgy veszélyesek.

A legnagyobb számú frissítést azonban természetesen az igazi professzionális szoftver, a Mac OS X kapta, önmagában nem kevesebbet, mint 45-öt.

Kulcsszavak: Mac OS X Apple iPhone security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36