Pánikkeltés volt a Storm Wormmal kapcsolatos Armageddon-vízió
Hét elején többek között a McAfee is kiadott egy jelentést, mely szerint az úgynevezett viharféreggel megfertőzött számítógépek száma már meghaladja az 1,7 milliót is, és a kártevő készítői ezen óriási bothálózatot arra akarják majd felhasználni, hogy célzott DDoS-támadásokat indítsanak nagy szolgáltatók, illetve különböző kormányzati szerverek ellen. A szakértők úgy fogalmaztak, hogy ha ezt a jelenleg még alvó szörnyeteget valaki egyszer felébreszti, akkor az interneten kő kövön nem marad. Az F-Secure munkatársai szerint azonban teljesen alaptalanok az ilyen feltételezések, ugyanis abból, hogy temérdek a Storm Wormot tartalmazó e-mailt regisztráltak az elmúlt időszakban, még nem lehet következtetni a fertőzött rendszerek számára. Mikko Hyppönen kutatási igazgató olyan néhány tízezerre becsüli a megfertőződött PC-k számát, meglátása szerint pedig egy ilyen méretű zombihálózat nem tud annyira nagy károkat okozni.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.