A Wikipedia nyomkövető szoftvere szerint a CIA és az FBI is belepiszkált az adatbázisba

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 19. 11:52

Az online lexikon új szoftvere képes nyomon követni a bejegyzéseket módosítók IP címeit. Az alkalmazás futtatása után bebizonyosodott a korábban nagyvárosi legendának tartott feltételezés, miszerint a CIA és az FBI módosítja az őket érintő bejegyzéseket.

A Wikipedia lényege, hogy a világ minden részéről igyekszik összegyűjteni az emberiség felhalmozódott tudását, ám ennek nem feltétele a teljes névtelenség, ami visszaélésekre nyújthat alkalmat. Korábban többször előfordult, hogy szándékosan helytelen adatok jelentek meg a lexikonban, így az adatok hitelességének védelmében elengedhetetlenné vált a szócikkek íróinak, módosítóinak elérhetősége az esetleg felmerülő kérdések tisztázása érdekében. Éppen ebből a célból a kaliforniai CIT végzős diákja kifejlesztette a Wikipedia Scanner nevű alkalmazást, mely figyeli a hozzárendelt IP címeket. A WikiScanner kimutatta, hogy a CIA számítógépeiről módosították a 2003-as iraki háború szócikkét és a veszteségeket ábrázoló grafikon mellé odaírták, hogy csupán becsült adatokról van szó. Ugyancsak az ügynökség gépeiről adtak hozzá a volt CIA vezető William Colby szócikkéhez egy olyan részt, mely Colby vietnami háborúval kapcsolatos munkásságát és béketeremtő erőfeszítéseit méltatja. A WikiScanner azt is kimutatta, hogy a törvényen kívüli guantanamói börtönről készült képeket az FBI gépei segítségével távolították el. Mint ismeretes, az USA arra hivatkozva, hogy a támaszpont nem országa területén helyezkedik el, nem tartja ide vonatkoztathatónak saját törvényeit, így az ott fogva tartottakat nem illeti meg a modern világ legrégebbi demokráciájában mindenkinek kijáró védelem, ráadásul külföldi állampolgárokat is hasonló körülmények között tartanak itt fogva. A kínos esetet az FBI nem kommentálta, a CIA szóvivője szerint pedig nem tudják megerősíteni a hírt, majd némileg hárítva hozzátette, mindig is elvárták, hogy alkalmazottjaik felelőséggel használják számítógépeiket.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32