Négy hírügynökség anyagai a Google szolgáltatásában

MTI Sajtóadatbank, 2007. szeptember 3. 09:41

Az internetes böngészés terén vezető szolgáltató, a Google péntektől szolgáltatásának részévé tette az AP amerikai, az AFP francia, a Press Association (PA) brit és a The Canadian Press kanadai hírügynökség anyagait.

Korábban a híreket keresők a Google honlapján csak úgy jutottak el a hírekhez, ha rákattintottak egy hivatkozási pontra, ami egy másik címre navigálta el a felhasználót.

A változtatás révén naponta több száz friss híranyag és fotó kerül fel a Google híroldalára, a Google Newsra. Ezzel csökkenhet a lapok, tévék, rádiók internetes kiadásának forgalma, látogatottsága, hiszen ezeken az oldalakon korábban is hozzáférhetők voltak a hírügynökségek friss információi. Ez azt jelenti, hogy csökkenhet e médiacégek internetes hirdetésekből származó bevétele.

A Google két éven át tárgyalt az AP-vel és az AFP-vel licensz-szerződés megkötésétől, miután a két hírügynökségnek az a félelme támadt, hogy a böngészőprogram-szolgáltató megsérti szerzői jogaikat. A Google közben licensz-szerződést kötött a PA-vel és a kanadai hírügynökséggel is.

A négy hírügynökség anyagainak szerepeltetésével nem változik meg a Google News oldalképe vagy az a mód, ahogy más médiumok által adott anyagokat kezel. A böngészőszolgáltató közölte továbbá, hogy nem változtatja meg a hírkereső ablak formáját, így a hírügynökségek hírei nem lesznek kiemelve, előnyben részesítve a hírkeresési találatok között.

Kulcsszavak: Google onlineszolg média AFP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32