Kínai hackerek törték fel a Pentagon rendszerét

Genda Csongor Zoltán, 2007. szeptember 4. 19:54

A kínai hadsereg kötelékébe tartozó hackereknek sikerült behatolniuk az amerikai védelmi minisztérium számítógépes rendszerébe - adta hírül a Financial Times.

A brit lap arról számolt be, hogy a kínai hadsereg által megbízott hackerek még júniusban feltörték a Pentagon hálózatát, az akcióra pedig már hosszú hónapokkal azelőtt felkészültek az elkövetők. Amerikai részről elhangzott, hogy eddig ez volt a legsikeresebb internetes támadás a védelmi minisztérium ellen. A szakértők még mindig vizsgálják, hogy az illetéktelen behatolók pontosan milyen adatokhoz fértek hozzá. A beszámoló szerint a támadást csak úgy tudták elhárítani a Pentagon munkatársai, hogy leállították a számítógépes rendszer egy részét. A hatóságok állítólag visszakövették a támadás útvonalát, és pontosan meghatározták a forrást, ezt az információt viszont nem közölték a sajtóval. A Financial Times azonban megbízható, magukat megnevezni nem óhajtó kormánytagok elmondásaira hivatkozva megírta, hogy az akció hátterében a Kínai Népi Felszabadítási Hadsereg áll.

Az eset mindenesetre aggodalomra ad okot, ugyanis a mostani támadás bizonyítéka annak, hogy Kína képes megbénítani az Egyesült Államok katonai szempontból fontos számítógépes rendszereit. Kínai részről nem kommentálták a hírt.

Kulcsszavak: hacker security Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32