Infórum: mindenki számára elérhetővé kell tenni az internetet
Az 1997 óta működő, az információs társadalom fejlesztése mellett elkötelezett Informatikai Érdekegyeztető Fórum közleménye szerint Magyarország nem mondhat le arról a 3 millió 50 év feletti állampolgáráról sem, akik még nem használják a világhálót.
A 19 tagot tömörítő Infórum közölte: az ország versenyképességének növelése és az itt élő 6 millió digitálisan írástudatlan ember információs társadalomba való bevonása érdekében "katalizátorra" van szükség.
A szervezet szerint ez a szerep egy új szakma képviselőire, az IT-mentorokra vár, ők közvetíthetik az emberek felé a korszerű informatikai tudást és szolgáltatásokat.
A közlemény szerint azzal, hogy az Országos Képzési Jegyzékbe bekerült IT-mentor szakma, s a modulárisan felépített tananyag rendelkezésre áll, egy közel két és féléves tevékenység érte el célját.
Az Infórum emlékeztet arra, hogy Magyarországon az információs társadalmi fejlődése a Sulinettel vette kezdetét, akkor, amikor fiatalok ezrei szervezett módon léphettek be az internet világába. Az információs társadalom fejlődése azonban nemcsak pozitív hatásokkal kifejezhető folyamat, hiszen az Infórum szerint Magyarország megosztottsága az IT eszközök alkalmazásában egyre mélyül.
Az Infórum közölte: bár Magyarország elég sok pénzt fordított technikai beruházásokra, hálózatok építésére, de valójában elhanyagolható filléreket áldozott arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportok felfedezzék a világhálót és annak lehetőségeit, illetve ennek nyomán fordítsanak sorsukon, s növeljék életminőségüket.
A szervezet arra kéri a magyarországi döntéshozókat, hogy lépjenek túl a klasszikus, több évtizedes beállítottságon, amely szerint a hátrányos helyzet egészségügyi-, szociális- vagy foglalkoztatási kérdés.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).