A Speedshop Kft.-nél folytatódik a Mobiltörténeti Kiállítás

forrás Prim Online, 2007. szeptember 13. 12:08

Az idei Mobil Show legnagyobb látványossága kétségkívül a Mobil Portál és a Speedshop Kft. által közösen szervezett Mobiltörténeti Kiállítás volt. Mindenki számára hatalmas élményt jelentett újra találkozni az első mobiljával és jót lehetett mosolyogni az első táska nagyságú telefonokon. Bár a Mobil Show-nak vége, nem kell csüggednie annak sem, aki lemaradt erről a rendhagyó kiállításról.

A bemutatóterem ezúttal nem csak újdonságokkal lesz tele, hanem teret enged egy kis történelemnek is. Az érdeklődők találkozhatnak az egyik legrégebbi modellel, az Ericsson Hotline-nal, amely még 1989-ben került a piacra és ára 1990-ben 217 000 Ft volt. Abban az időben ennyiért használt autót is kapott az ember és akkor a telefondíjakról még nem is beszéltünk. De nem csak az árukban voltak kimagaslóak az akkori készülékek. Ez az Ericsson telefon például közel 2 kg-ot nyom, és persze a mérete is messze meghaladja a mai maroktelefonokét.

A következő években megjelenő telefonok mérete aztán egyre csökkent. Az első nagy áttörést a Motorola cég Star Tac szériája jelentette, mely az első szétnyitható telefon volt a piacon. Összecsukva már akkora mérete volt, hogy egy zsebben is elfért. 1998-ban jelent meg az első luxusmobil, a Nokia 8810. Igazi státuszszimbólum volt a maga korában és azóta is hasonlóan stílusos mobilutódok követik. A következő mérföldkő az első színes kijelzős telefon volt, az Ericsson T68i, amellyel elsőként lehetett színes MMS üzeneteket küldeni és fotózni, bár a kamerát még a készülék aljához kellett csatlakoztatni. Mindez 2001-ben volt. Azóta sok-sok állomáson keresztül jutott el a mobiltechnológia a mai mindentudó telefonokig és a kéziszámítógépekig, amelyeknek legmodernebb képviselői szintén megtekinthetők lesznek a kiállítás keretein belül.
Ez a kis ízelítő természetesen csak a töredéke annak a közel 200 készüléknek, amelyek hűen végigvezetnek bennünket a mobiltörténelem állomásain.

Szeptember 14-től, egy hónapon át a Mobiltörténeti Kiállítás a Speedshop Kft. központi üzletébe költözik. Megtekinthető hétköznap 9-19 h-ig és szombaton 9-14 h-ig a XIII. ker., Klapka u. 4. szám alatti üzletben.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36