Valóra vált az Apple iPhone figyelmeztetése

Kiss Ádám Zoltán, 2007. szeptember 29. 18:28

Az Apple a héten kiadott egy figyelmeztetést, miszerint szoftverfrissítés után előfordulhat, hogy nem működnek majd a házilag függetlenített telefonok. A ma megjelent átfogó, 10 hibát javító frissítés telepítése után úgy tűnik valóban így van.

Az elemzők kissé kétkedve fogadták az Apple bejelentését, hiszen egyértelmű az anyagi kapcsolat a függetlenítés és a cég között, mivel az Apple a szokásoktól eltérően a tulajdonosok telefonforgalma után is részesedést kap. Éppen ezért elemi érdeke, hogy a felhasználók az országonként kiválasztott egyetlen exkluzív szolgáltatónál maradjanak. Az iPhone gyártója tagadta, hogy szándékosan inkompatibilis frissítéseket adna ki, de figyelmeztetett, hogy „javíthatatlan kár” keletkezhet a készülékek szoftverében, ha függetlenített iPhone-okat frissítenek. A mai frissítés javításai kifejezetten biztonsági jellegűek, így valóban elengedhetetlenek. Sok ezer felhasználó függetleníttette drága készülékét, hogy ne legyen egy számára nem szimpatikus szolgáltató, vagy díjcsomag rabja, és ők most nehéz helyzetbe kerültek. A befutó első tapasztalatok szerint ugyanis valóban tömegesen válnak működésképtelenné a frissítés után a függetlenített iPhone-ok. Erre lehetne megoldás a szoftver jelenlegi állapotban történő megőrzése, de mivel nem extra szolgáltatásokról, hanem a biztonsági szint emeléséről van szó, ez aligha lehet hosszú távú megoldás.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32