Világhírű matematikus kapta Bolyai-díjat
Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő kutatási területe a diszkrét matematika és algoritmuselmélet. Már középiskolás korában a matematika érdekelte, a Fazekas Gimnázium első matematika tagozatos osztályában folytatta tanulmányait. A gimnáziumban kezdett gráfelmélettel foglalkozni, ez a terület mindig kutatásai középpontjában maradt.
1971-ben az ELTE TTK matematika szakán fejezte be tanulmányait, ekkor sikerült bebizonyítania Berge francia matematikus mintegy 20 éve nyitott „perfekt gráf sejtését”. A bizonyítás elvezette a kutatót a diszkrét programozás témaköréhez, mely két évtizedre egyik fő kutatási területe lett. 1978-ban Kneser egy régóta nyitott kombinatorikai problémáját oldotta meg egy új módszer segítségével, melynek során az algebrai topológia klasszikus eredményeit alkalmazta egy olyan kérdés vizsgálatában, mely látszólag nagyon távol esett ettől. Egy másik, a gráfelmélettől távoli terület, a multilineáris algebra felhasználásával 1979-ben megoldotta Shannon „ötszög-problémáját”. A módszer messzire vezetett: a „szemidefinit optimalizáció” számos fontos kombinatorikus alkalmazásához, melyek közül az övé volt az első.
1993-ban a Yale Egyetem által felkínált professzori állásnak köszönhetően külföldön folytatta kutatásait. A világhírű intézményben 1999-ig oktatott. Vendégprofesszorként tanított még a princetoni, a Cornell, a washingtoni, a kanadai waterlooi és a bonni egyetemen.
1999-ben a Microsoft Kutatóintézet kutatójaként szabadon foglalkozhatott tovább a számára érdekes matematikai kérdésekkel. E mellett a nagyméretű hálózatokkal és az azokat szolgáló nagyméretű programrendszerekkel kapcsolatban felmerült izgalmas matematikai problémákat vizsgálta. A Microsoft Kutatóintézetében feleségével létrehozott egy hálózatokon való adattérítést segítő algoritmust, melyet a Windows Server 2003-ba be is építettek. 2006-ban tért haza Magyarországra, azóta az ELTE Matematikai Intézet igazgatója.
1979-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Szakmai érdeklődése igen széleskörű, oktatott például geometriát, kombinatorikát, gráfelméletet, kombinatorikus optimalizálást, algoritmusokat és bonyolultságelméletet.
Tudományos díjai:
1969 Grünwald Géza-díj
1979 Pólya-díj (Soc. Industrial and Applied Math.)
1981 Best Information Theory Paper Award (IEEE) díj
1982 Fulkerson-díj (Math. Prog. Society)
1985 Állami Díj
1991 Szele Tibor-emlékérem
1993 Brouwer-érem (Holland Tudományos Akadémia)
1998 Köztársasági Érdemrend Középkeresztje
Bolzano-érem (Cseh Matematikai Társulat)
1999 Knuth-díj
Wolf-díj
2001 Gödel-díj
Corvin-lánc
2006 Neumann János Elméleti Díj
Felesége, Vesztergombi Katalin matematikus, az ELTE docense, akivel még a Fazekas Mihály Gimnázium első matematika tagozatos osztályában ismerkedett meg. Négy gyermekük és már két unokájuk is született.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.