1 millió dollárra perelik az Apple-t az iPhone-árcsökkentés miatt
Dongmei Li a 4 GB-os verziót vásárolta meg, nagyjából annyiért, amennyibe most a 8 GB-os modell kerül. A kisebb teljesítményű változatot viszont kivonta a forgalomból az Apple, amivel Li saját állítása szerint lehetetlen helyzetbe került. A korábban 8 GB-os iPhone-t vásárlók ugyanis most 100 dollár hitelt kaptak az Apple boltokban, ráadásul akik 14 napon belül vették készüléküket, visszakaphatták a teljes 200 dollár különbözetet. Li asszony ugyanakkor semmiféle kártérítésben nem részesült, most pedig itt áll egy olyan készülékkel, amelyet csak jelentős veszteséggel tudna eladni.
A hölgy az Apple mellett az AT&T telefontársaságot is beperelte, mivel szerinte a kétéves hűségszerződés kikényszerítésével ők is tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytatnak, amely tovább nehezíti helyzetét. A bírósági tárgyalást egyelőre nem tűzték ki, az azonban már most valószínűsíthető, hogy ha a felperes számára kedvező ítélet, vagy peren kívüli egyezség születik, az Apple kénytelen lesz másokat is kártalanítani.
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!