Internetes matematikaoktató program 2.0

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 3. 09:33

Már a felhasználók számára is elérhető a matek.hu internetes matematikaoktatási portál 2.0-ás verziója, amely a korábbi tíz alapszolgáltatás helyett már ötven funkciót tartalmaz - tájékoztatott Kovács Zoltán, az oldal egyik fejlesztője.

Az ingyenesen használható portál elsősorban a 14-21 éves korosztálynak készült, a matematikai ismeretek elsajátítását segíti, de tanárok is tudják alkalmazni oktatási segédanyagok készítéséhez - mondta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) adjunktusa.

Kovács Zoltán közölte, az internetes oldalt működtető program fejlesztéséhez 2002-ben látott hozzá szintén az SZTE-n oktató kollégájával, Vajda Róberttel. Úgy látták, a matematika a diákok számára egyfajta "mumus" vagy szeretik és értik vagy félnek tőle, s a tanulás során gyakran az is problémát okoz, hogy otthon sem tudnak segítséget kérni.

A fejlesztés során olyan környezetet igyekeztek teremteni, ahol a diákok könnyedén meg tudják fogalmazni problémáikat, s a megoldás mellett az ahhoz vezető utat is megismerhetik igény szerint részletesen vagy csak a főbb lépésekben - tudatta a szakember.

A portál elsősorban önellenőrzésre, ötletszerzésre használható, továbbá a rutinfeladatok gyors megoldására az általános- és középiskolai matematikai problémák, az analízis, a lineáris algebra és az algebra területén - tette hozzá az adjunktus.

A honlapot kiszolgáló programok jó része nyílt forráskódú, részben saját fejlesztésű. A portálnak a magyar mellett elkészült az angol, német, olasz, spanyol és francia nyelvű változata is – mondta Kovács Zoltán.

Kulcsszavak: oktatás onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32