A Microsoft bemutatta az új Zune-lejátszókat
Bill Gates tegnap személyesen tárta a közönség elé vállalata legújabb médialejátszóit, a három új Zune modellt. A redmondi vezér elmondása szerint az új eszközök nem helyettesítik a régieket, hanem kiegészítik a meglévő termékpalettát. A most bemutatott eszközök közül kettőben flashmemória kapott helyet, egyik 4, másik 8 GB tárhellyel rendelkezik, a hagyományos merevlemezzel felszerelt modell pedig 80 GB adat befogadására képes. Az átdolgozott, érintésérzékeny navigációs kezelőfelülettel érkező, videókat is kezelő lejátszókat a rövidhullámú rádión kívül természetesen WLAN-nal is ellátta a gyártó, így a majdani tulajdonosok vezeték nélkül is megvalósíthatják a számítógéppel való szinkronizálást.
A Microsoft ezenkívül bejelentette még, hogy a Zune Marketplace nevű online zeneboltot feltöltik hozzávetőlegesen egymillió másolásvédelem nélküli zeneszámmal is.
Az új Zune modellek november közepén kerülnek forgalomba 150 (4 GB), 200 (8 GB), illetve 250 (80 GB) dolláros árakon.
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Limitált szériában készül a Casio méregdrága órája
Új taggal bővült a G-Shock márka ütés- és rázkódásálló karórákat magában foglaló termékcsaládja. „Az újdonság Dzsuroku-Maru: San japán katana előtt tiszteleg, megjelenítve e különleges szamurájkard egyediségét, erejét és szépségét” – jelentette ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. Ez a különleges időmérő 800 darabos limitált szériában érhető el.
A Samsung még több felhasználónak teszi elérhetővé a viselhető eszközök kínálta legújabb egészségügyi megoldásokat
A One UI 6 Watch hamarosan még több Galaxy Watch eszközön lesz elérhető a legújabb szoftverfrissítésnek köszönhetően*. A november végétől induló frissítés a Galaxy Watch Ultra és a Galaxy Watch7** válogatott funkcióit hozza el a Galaxy Watch korábbi generációira világszerte, beleértve a Galaxy Watch6, Galaxy Watch6 Classic, Galaxy Watch5, Galaxy Watch5 Pro, Galaxy Watch4, Galaxy Watch4 Classic és Galaxy Watch FE készülékeket.
A Sonynál egész novemberben dübörögnek a Black Friday akciók
November 29-én, azaz a hónap utolsó péntekén érkezik el idén a Black Friday, a Sony azonban nemcsak ezen az egy napon, hanem egész novemberben is kiemelkedően kedvezményes árakon teszi elérhetővé a legmenőbb termékeit. A hónap során a szokásosabbnál alacsonyabb áron juthatunk hozzá prémium minőségű tévéhez, hangszóróhoz és fényképezőgéphez, a legújabb LinkBuds fülhallgatók megvásárlása után pedig még pénzvisszatérítést is igényelhetünk.
Számos innovációs díjjal ismerték el az LG-t a CES 2025 bírái
Számos elismerést érdemelt ki az LG Electronics (LG) a CES 2025 innovációs díjátadón technológiai és dizájnmegoldásaiért. A vállalat csúcskatagóriás életmód-megoldásai több mint 20 elismerést, köztük három rangos, a kiállítás legjobb innovációinak járó Best of Innovation díjat kaptak.
Íme a 2024-es ünnepi PlayStation-ajándékkalauz
Az ünnepi vásárlási időszak közeledtével a Sony Interactive Entertainment kiadja a 2024-es ünnepi PlayStation-ajándékkalauzt, amely az idei ünnepi ajándékozóknak szánt termékek legújabb választékát tartalmazza.