220 ezer dolláros kártérítés 24 dal feltöltéséért

Genda Csongor Zoltán, 2007. október 5. 20:27

Az Egyesült Államokban a tegnapi napon sor került az első fájlcserélő ügyben hozott ítélet kihirdetésére;  a vádlottat 220 ezer dollár kártérítés megfizetésére kötelezték szerzői jogsértésért.

Az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) tagjai zéró toleranciát hirdettek a kalózokkal szemben, és tegnap óriási győzelmet arattak az illegális fájlcserélők ellen vívott harcukban. A szervezet az utóbbi években összesen mintegy 26 ezer keresetet nyújtott be olyan internetezők ellen, akik nem fizettek a letöltött számokért, azonban ezen ügyeket mindig peren kívül intézték el. Jammie Thomas, gyermekét egyedül nevelő anya azonban tagadta az ellene felhozott vádakat, és szerencsétlenségére vállalta a bírósági procedúrát, hogy bebizonyítsa igazát. Az esküdtszék helyt adott a RIAA keresetének, és úgy találták, hogy 24 audiófájlt valóban feltöltött a 30 éves nő a Kazaa fájlcserélőre. A bíróság összesen 220 ezer dollár bírságot szabott ki Jammie-re, ami azt jelenti, hogy dalonként 9250 dollár kártérítést kell fizetnie a felperes kiadóknak. A Zeneipari Szövetség jogászai bebizonyították, hogy a tett elkövetésének időpontjában bemért IP-címet a szolgáltató a vádlott számítógépére osztotta ki. Ezenkívül Jammie kazaa-s felhasználóneve is áruló jel, ugyanis ugyanezen nickname-et használja a hölgy más közösségi oldalakon is.

A RIAA képviselői elmondták, hogy elégedettek a bíróság szigorú ítéletével, és bíznak abban, hogy a mostani eset óriási visszatartó erő lesz majd a többi illegális fájlcserélő számára is.

Kulcsszavak: jog zene

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32